1031 az 1517-hez, avagy élmények egy Németországi szemináriumi kirándulás margójára.

A cím első olvasatra számmisztika világába vezetné a kedves olvasót, de megnyugtatok mindenkit, erről szót sem ejtek.

A Reformáció 500. évébe léptünk, s így aktualitást nyer az 1517-es szám, mely azt a bizonyos bűvös évszámot rejti. S mi is az az 1031? Nos, éppen ennyi kilométert tettünk meg célunk elérése érdekében, míg eljutottunk Németországba, 2 busz, 8 kerék 16 diák és két tanár kíséretében.

Minden egy átlagos péntek reggel 6 órai indulással kezdődött. Frissen és üdén érkeztünk mindannyian, az elkámpicsorodott arcok és a fáradt ráncok ezt tükrözték mindenki ábrázatán. A sikeres bepakolást követően a lóerők közé csaptunk, s már vitt is a motorizált paripa mindannyiunkat célunk felé.

Biblikus felosztást véltünk felfedezni már az induláskor, hiszen az Ószövetség népét követte az Újszövetség ígérete: elől mutatta az utat az Enghy Sándor Professzor úr által vezetett csodaparipa a Kustár György Tanár urunk által megszelídített lóerőkkel húzó kisbuszunk számára.

Lengyelországon keresztül vezetett az út, s mint egy 2 éves kisgyerek, úgy örültünk annak a hatalmas hó mennyiségnek, melyet már jó ideje nem láttunk hőn szeretett hazánkban. Nos, itt aztán 10 évre elegendő fehérséget csodálhattunk meg. Meg is hozta az étvágyat, és egy barátságos kis kulipintyóban megreggelizett a társaság. Utunkat folytattuk, és összesen 17 óra leforgása alatt megtettük a szükséges kilométereket. Szászország tartományban, Markkleeberg nevű városban vendégeskedtünk, itt egy Evangélikus Lelkész úr fogadott minket a helyi közösségi házban, s ez lett a főhadiszállása a tizennyolcaknak. A kiutazás célja nem egyszerűen egy röpke „Miért is ne, ha már van szabadidőnk, ruccanjunk ki Németbe” ötlet volt, hanem a csapat célja az volt, hogy a reformációhoz köthető fontos helyeket meglátogassa, bejárják azokat az utcákat, meglássák azon épületeket, ahol „Ősatyáink” reformálták a vallást, munkálkodtak, éltek, bujdostak.

Az első napon újult erővel láttunk neki, hogy meglátogassuk Wittenberget. Ezt a várost – melyet 1183-ban említenek először a dokumentumok – a XV. század végén, Bölcs Frigyes hercegi rezidenciájaként emelkedett ki a középkori német kisvárosok átlagából. A fejedelem előrelátó politikája, az 1502-ben megalapított Leucorea egyetem (ma is létezik, de már nem a régi épületek állnak), Luther, Melanchton és többi reformer befolyása mind-mind elősegítették, hogy a város Európa egyik spirituális központjává váljon. Luther élete és munkássága is itt teljesedett ki. Nem csak élete nagy részét töltötte a csodaszép városban, de itt indította el a reformációt és írta meg legjelentősebb műveit is. 1508-ban járt először a városban, de ekkor még nem telepedett le itt. 1512-ben már Wittenbergben doktorált teológiából, s a helyi egyetemen kapott professzori állást. Élete – és a vallástörténet – kimagasló fordulópontja 1517. október 31-én jött el: ekkor tűzte ki 95 pontból álló hittételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Mi pedig itt fejeztük be első napi kirándulásunkat.
Lipcsét és Eislebent látogattuk meg másodnap.

Lipcse a német klasszikusokhoz is szorosan kötődik, a város történetének egyik legnagyobb büszkesége, hogy itt tanult Mozart, Mendelssohn és ez Wagner szülővárosa. Goethe, aki szintén Lipcsében folytatta tanulmányait, az idegenvezetőnk szerint Kis Párizsnak nevezte Lipcsét. A Szent Tamás templom és Bach Múzeum meglátogatása volt az egyik kitűzött cél.

Ez a két látnivaló szorosan összetartozik egymással. Bach volt a templomi kórus vezetője 1723-tól egészen haláláig, 1750-ig. Az eredetileg a 12. században épült templomban található a zeneszerző kriptája is, földi maradványait 1950-ben hozták ide a II. világháborúban megsemmisült Szent János templomból. A Szent Tamás templomban 1539-ben Luther Márton is tartott prédikációkat. A szomszédságában található Bach Múzeum, az egykori Bosehaus, a Bach család otthona volt, most a zeneszerzőnek szentelt múzeumként működik, benne Németország legnagyobb Bach-archívumával és a zeneszerző személyes tárgyaival. Ezeket is megtekintettük.

Harmadnap Eisenach Wartburg várát látogattuk meg.

Wartburg várának magyar jelentősége is van: 1221 és 1227 között itt élt Árpád-házi Szent Erzsébet is. A Németország szerte nagy tiszteletnek örvendő Erzsébet II. András magyar király és Merániai Gertrúd leánya volt, akit négy évesen jegyeztek el I. Hermann türingiai őrgróf Hermann nevű fiával, akinek 1216-os halála után Erzsébet a fiatalabb fiúval, Lajossal lépett frigyre 1221-ben. A boldog házasságból három gyermek született. Erzsébet Istennek tetsző vezeklő életet élt, s támogatta a szegényeket, elesetteket: menedékhelyet hozott létre árva gyerekek számára, kórházat alapított, ahol maga is kivette a részét az ápolásból, s megnyittatta Wartburg éléstárait a rászorulók előtt. Lajos halála után a 20 éves özvegynek el kellett hagynia otthonát, s végül Marburgban lelt menedékre. Sírja mellett számos csoda történt, ezért 1235-ben IX. Gergely pápa szentté avatta. Erzsébet életének számos pillanatát (köztük a rózsa csodát) megcsodálhattuk a Wartburg várában látható mozaikokon. 1521 és 1522 márciusa között, Wartburgban lelt menedéket Luther Márton is, menekülve a birodalmi átok következményeitől. Luther – György lovag (Junker Jörg) álnéven – itt fordította le a Bibliát görögről német nyelvre. Szobája ma a várnagyházban található. Wartburg vára persze más nevezetes embereket is falai közé csábított, így számos alkalommal megfordult itt Johann Wolfgang von Goethe is (1777). A várat 1853-ban építették újjá a kor divatjának megfelelően historizáló stílusban. A készített képek magukért beszélnek.

A hazafelé vezető úton már mindenki nagyon várta, hogy végre kinyújtóztathassa fáradt csontjait, és a jól megszokott ágyában hajthassa álomra fejét. Kalandos utazás volt, nagyon sok szép és hasznos élménnyel. Az útvonalat és az általunk megtekintett látnivalókat csak ajánlani tudom mindenki számára.

Brunclik Gergely