Futottam, Istent dicsőítve!

2015. november 8-án a „Tudás útja” elnevezésű Félmaraton Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) versenyen teljesítettem a távot. Életemben másodszor futottam félmaratont, de ami fontosabb, elsőként az SRTA hallgatójaként. Egyéni csúcsot értem el, 10 percet javítottam az eddigi időmhöz képest, 2 órán belüli eredménnyel.

Talán ott kezdődött az idei sikeres teljesítmény, amikor tavaly egy kisebb sérülés miatt egy hónappal a verseny előtt kénytelen voltam leállni az edzésekkel. Akkor döntöttem el, hogy idén nagyon fogok vigyázni, s kérem Urunkat, hogy ehhez adjon segítséget, legyen ebben is Őrizőm!

Jöttek a felkészülés hónapjai. Szeretek futni; ez azért könnyebbséget jelentett. Arra gondoltam, hogy nem hazárdírozok, szerzek egy általános, jó erőnlétet, amihez viszont többre van szükség, mint heti kétszer 4-5 km futása. Felkészülésemnek abban a szakában, amikor majd mindennap futócipőt húztam, hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig jól esett! Több nap fáradtság, kedvetlenség is eltöltött, jöttek a kifogások, önigazolások a fejemben, hogy miért is nem kell ma futni. Önmagammal szemben is mértékletesnek és türelmesnek kellett maradnom, s imádkoznom. A mindennapi edzés is áldozat. S mint ilyet Isten lába elé lehet helyezni. Áldozat nélkül nincs gyümölcs. Tulajdonképpen minden áldozat képes túlmutatni önmagán Krisztus Urunk felé. Hisz Ő megmutatta mi az áldozat, s mindezt érettünk tette.

Értek azonban más jellegű tapasztalatok is. Sokszor, miközben róttam a kilométereket egyszer csak azt veszem észre, hogy Valaki fut velem; s egyszerre bennem és általam is. Felnézek az ég felé, s figyelem, hogy haladnak el felettem és mellettem a fák lombjai, vagy éppen a villanyoszlopok. Mintha valamilyen járműben ülnék, s bentről figyelnék. Ihletett állapot ez, lelki ajándék. A futás mint olyan tevékenység, amiben a rajttól elindulva egy meghatározott célig haladunk, emlékeztet bennünket a belső lelki pályánkra, ahol egész életünkben haladunk.

Felvirradt a verseny napja. Reggel még kicsit párás, de utána szép napsütéses idő köszöntött ránk. Visszagondolva a felkészülés kezdetétől a versenyig, olyan volt ez az időszak, mint a keresztyén évkörben az advent. Csak ilyenkor a verseny természete miatt létünk minőségeiből a testi-fizikai kerül a figyelmünk középpontjába. Nap mint nap gondos, céltudatos odafordulás magunkhoz (mi a napi edzés, mit igyak, mit egyek), a szellem és a lélek segítségével; és szívbéli, örömteli bizodalom a versenyt illetően.

Utólag elmondhatom, hogy többek között azért is éri meg becsülettel felkészülni, mert magának a versenynek az ideje alatt maradhat időnk verseny közben foglalkozni a körülményekkel, sporttársainkkal, még a közönséggel is. (Míg ellenkező esetben a „túlélésért” küzdünk, s még fogadni sem vagyunk képesek a kapott gesztusokat, nem hogy egyáltalán adni valamit). Nagyon sokat kaptam tőlük, s tőlem telhetően igyekeztem adni. Minden templomnál, ami mellett elhaladtunk, imádkoztam. Aki mellett elhaladtam, s láttam rajta hajlandóságot – váltottam pár szót. Egy-egy buzdítás, egy mosoly, az hogy adod vagy kapod, ugyanolyan jó. Aztán azokat is bíztattam, akik lehagytak. Hisz ők is a saját céljukért, feladatuk teljesítéséért futnak! Nagyon fontos, hogy mi nem egymással versenyzünk, hanem magunkkal és az órával maximum! Önmagunk túlszárnyalása lehet a méltó cél!

Néhol volt közönség is: integettek, biztattak. Van ahol a szervezők, segítők, önkéntesek buzdítottak, tapsoltak. Nagyon háládatos volt visszamosolyogni (már amennyiben erőkifejtésem megengedte 🙂 ), visszaintegetni, megköszönni (minden versenytársam nevében is!)

Több kisebb holtpont után – a vége előtt nem sokkal aztán beálltak az izmaim, lemerevedtem egy kicsit. Tudtam, hogy ha leállok, esetleg feladom, egy évet kell várnom megint; és mennyi minden veszhet kárba! Koncentráltam. Aztán félhangosan egy „Hiszek egy…” elmondásával összeszedtem az erőmet, s sikerült egy szép hajrával elfutnom a célig!

Természetesen látom a hibáimat, főleg az utolsó pár hét felkészülésében: jobb edzésbeosztás, figyelni a munkabeosztásra, ne csússzon bele az éjszakába a munka! Legyen megfelelő minőségű és mennyiségű a pihenés. Többet melegíteni, több magnéziumot bevinni a szervezetbe mindig lehet. De látom az eredményt is! Hihetetlen, hogy szinte ahogy az elgondolásomban megjelent, a végén úgy voltam képes véghez vinni! Pál apostollal én is elmondhatom – csak én szó szerinti és fizikai értelemben: „Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” (2Tim 4,7).

Istené a dicsőség!

Veres Jakó Károly