Gondolatok egy Péntekről
Ha annak a sötét párizsi éjszakának a péntekjére gondolok, akkor ismét az élet ellentéteinek örvényeiben találom magam. Az istennélküliség vívja ádáz harcát. Szeretnénk menekülni a problémák elől. Rémisztőek a történtek. Fusson mindenki, felejtse el magát. Inkább fojtsuk el az ember végzetes dicsőségét, saját öntudatunkat. Próbáljuk meg élvezetbe fojtani. S ha majd egy kis időre sikerült is elfeledni az élet kínját, meglátjuk mi lesz, mi lett belőle. A megvetett probléma, az elkábított öntudat gúnyos kacajjal áll ismét mindannyiunk elé. Már nem kardot, hanem tőrt forgat. Már nem lovagként, hanem bérgyilkosként üldöz, mert mi is nemtelenül viselkedünk vele szemben. Kővé dermeszt, mint fúria, mely lelket korbácsol és mindenütt a nyomunkban jár. Arénák csillogása mögül néz ránk, báli termek kárpitja közé tolja rémséges ábrázatát. A koncertek édes melódiájába sipít bele, s nevetve kacag, neveti tehetetlenségünket. Hiába kergetőzünk, bujdosunk, zajongunk, életünkön sötétség borong, csend ijeszt, az élet problémája a kétség mélységébe és némaságába öltözött, a szomorúság gyászfátyolával lefátyolozva ül előttünk. Nem látjátok?
Pedig az élet végleg hitvány, tartalmatlan és alávaló nem lehet. Merjünk az arcába nézni! Magában hordozza Teremtőjének vonásait. Örökkévalóságból született, és Örökkévalóságot sürget. Az életünk vágya is, kínja is végtelen, és öröme is az, ha megérti magát. Mert az élet nem rettentő kényszer, mely nyájakká sodorja az egyéneket és pusztító gyűlölet árán épít, halálok árán szül és egész nemzedékek fölött tartja a pusztulás és kilátástalanság félelmetes sátrát. Mert az élet nem lehet építve gyilkoló és gyilkolva építő kollektivitás, mely minduntalan feladja és eladja az egyént, és amelybe az értelmetlenség látszatával és a kérlelhetetlenség valóságával fulladnak bele az emberi létek. Mert életfelfogás az, amelyben egy gondolat a rombolásig őrjíthet egészen félelmetes méretű embergyűjteményeket? Életfelfogás az, amely úgy állít egymással szembe kultúrákat, hogy mindegyiknek csak abban lehet igaza, amit a másikban megtagad? Vajon, ami most történik nem mutat-e önmagán túlra? Milyen utat mutat?
Ha arra a Péntekre gondolok megoldást látok. Isten könyörületes napja az a Péntek. S hogy megértse őt mindenki, bölcs és tudatlan, s hogy megnyugtató biztonságra tegyen szert vele szemben az emberiség, Isten az élet nagy problémáját egy nagy történeti tényben oldotta meg, mely maga az Úr Jézus Krisztus, aki az Úristen valóságának legyőzhetetlen hatalma, és az Élet hatalmával belevilágít mindenbe, ami űr, kín, kegyetlenség, ami múlandóság és enyészet. Azon a Pénteken győzte le halálával a halált. Különálló, örvényekből mindig kiemelő nagy tény ez. Egészen isteni.
Füsti-Molnár Szilveszter
(Kép: REUTERS/Yves Herman. Forrás: internet)