Hírek

45. Országos Honismereti Akadémia 2017. július 2-7.

Másfél éves szervezés előzte meg a bejelentést, miszerint július 2-7 között a Honismereti Szövetség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Honismereti Egyesület Sárospatakon a Református Teológiai Akadémián tartja meg 45. Országos Honismereti Akadémiáját.

A Szövetség éves nagy rendezvényére Kárpátalja teljes területéről érkeznek szakemberek. A kedvtelésből helytörténeti kutatásokat végzőktől egészen a professzorokig bezárólag várnak vendégeket a nyílt konferenciára.

Az idei éve témája és a helyszín választás sem véletlen – mondta a Honismereti Szövetség elnöke. Debreczeni-Droppán Béla közölte, Sárospatak a reformáció hazai bölcsője, és miután idén ünneplik annak 500. évfordulóját az Akadémia témája a“Reformáció művelődéstörténeti jelentősége” lesz. Helyi doktor, professzorok is tartanak majd előadásokat, hiszen az Akadémia hagyományaihoz tartozik, hogy a fogadó város történetét is megismertetik a résztvevőkkel. Az előadások mellett a tanulmányi napon a megye több településére is ellátogatnak majd, jellemzően a reformáció mentén haladva. (A cikk megjelent Sárospatak város honlapján: www.sarospatak.hu)

PROGRAMTERV

A reformáció művelődéstörténeti jelentősége     

Július 2. (vasárnap)

15.00 Beérkezés, elhelyezkedés a szálláshelyeken

18.00  Jótékonysági est a Mudrány étteremben

Július 3. (hétfő)

9.00 – 12.30 A Honismereti Akadémia ünnepélyes megnyitása, a résztvevők köszöntése a Református Teológiai Akadémia imatermében

Kitüntetések, díjak átadása

Előadás:

– Dienes Dénes: A hétköznapok reformációja

12.30 – 14.00 E b é d

14.00 – 17.00 Faültetés.

A  város nevezetességeinek megtekintése szakmai vezetéssel

három útvonalon – Iskolakert, Református Kollégium – Művelődés Háza –

– Rákóczi vár

19.00 – 22.00 Vacsora, fogadás az Árpád Vezér Gimnáziumban – vendéglátó: Aros János, Sárospatak város polgármestere

Július 4. (kedd)

9.00 – 12.30 A reformáció szerepe nemzetünk történetében

Kovács Eleonóra: Protestáns levéltári források

Csohány János: A magyarországi reformáció kezdetei és irányzatai

B. Kovács István: A protestantizmus hatásai a társadalmi életben

Gyulai Éva: Reformátusok és evangélikusok bibliái a XVI – XVIII. századi Magyarországon

Kónya Péter: A reformáció Felső-Magyarország többnyelvű társadalmában

Tamás Edit: Erdélyi fejedelemasszonyok szerepe a reformációban

12. 30 Kiállítás a B.-A.-Z. Megyei Honismereti Egyesület történetéből

12.45 – 14.00 E b é d

14.00 – 18.00   A reformáció hatása a népi műveltségben

Novák László Ferenc: Protestáns sírjelek

P. Szalay Emőke: Protestáns klenódiumok

Pocsainé Eperjesi Eszter: Református liturgikus textiliák

Bodnár Mónika: A templomi ülésrend hagyománya a reformátusoknál

– G. Szabó Zoltán – Juhász Katalin: Protestáns egyházi és népénekek

18.00 – 19.00 Vacsora

19.00 – 20.00 Kulturális program (A Bodrog néptáncegyüttes műsora)

Július 5. (szerda)

9.00 – 12.30   A reformáció kisugárzása az irodalomra, művészetre, iskolakultúrára

Balázs Géza: A reformáció nyelvi hatásai

Szabó András: Károlyi Gáspár bibliafordító és követői

Nyíri Péter: Vallás és protestáns etika Jókai Mór regényeiben

Fodorné Nagy Sarolta: A reformáció és a képzőművészet

Ugrai János: A református kollégiumok a közműveltség szolgálatában

Kiss Endre József: A protestáns oktatás kivirágzása Sárospatakon

12.30 – 14.00 E b é d

14.00 – 17.00 Szekcióülések:

1. Reformáció és művelődés

Vezeti: – Vitéz Ferenc

2. Sárospatak, a hazai reformáció egyik központja

Vezeti: – Benke György

3. A vallási hagyományok és az egyháztörténet a honismeretben

Vezeti: – Bodnár Mónika

18.00 – 19. 00 V a c s o r a

19.00 Fakultatív program: strandolás Végardón

Július 6. (csütörtök) 

8.00: Tanulmányút három útvonalon:

  1. Sárospatak – Sátoraljaújhely (Sátoraljaújhelyi Archívum – reformáció kiállítás) – Széphalom (Magyar Nyelv Múzeuma, Kazinczy Emlékcsarnok) – Füzéri vár – Gönc (Károlyi Gáspár Múzeum és Biblia kiállítás, Károlyi Gáspár szobrának megkoszorúzása) – Vizsoly (református templom, Mantskovit Bálint Nyomtatástörténeti Múzeum) – Boldogkő vára –vacsora –  Sárospatak
  1. 2. Sárospatak – Sárazsadány (kismesterségek kiállítása) – Tolcsva (Szirmay-Waldbott kastély, Bormúzeum és a Borászati Kultúra Háza) – Szerencs (vár, református templom, Rákóczi Zsigmond sírja) – Monok (Kossuth Lajos szülőháza, Andrássy kastély) –Abaújszántó (Helytörténeti Gyűjtemény és bormúzeum, református templom) – vacsora – Sárospatak
  1. 3.Sárospatak – Borsi (kastély, Rákóczi szülőhelye, Rákóczi – szobor) – Tőketerebes (Andrássy – kastély) – KASSA ((református templom, Rákóczi – ház, Dóm) – vacsora – Sárospatak

Július 7. (péntek)

9.00 – 9.45    A szekcióvezetők beszámolója

9.45 – 10.30 Előadás:

Szörényi László: A reformáció és az irodalmi kultúra

10.30 – 11.00           Az Akadémia zárása

Kép: www.sarospatak.hu