Egy tanévem „kincses Kolozsváron”
Tavaly ősztől Erasmus program keretén belül tanultam a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. Szeretném röviden leírni, hogy számomra miért kincses Kolozsvár, vagyis milyen tapasztalatokban, élményekben gazdagodtam az elmúlt évben.
A kolozsvári teológiai élet más, mint Patakon, ha valaki elmegy egy hétre is, ezt megtapasztalja. Több diák, egy épület, más felépítés és elvárások. Igen, ez így van rendjén, de mégis milyen jó ezekben is otthonossá válni és tapasztalatokat meríteni. Nagyon meghatározó volt számomra a szolgálat, az igehirdetés olyan formája, mely nem a szószékről hangzik. Lehajolni az éhezőhöz, a beteg ellátásában segíteni, örömet szerezni hallássérült gyermekeknek, meghallgatni idősöket, és még sorolhatnám, mennyi szolgálati lehetőség nyílhat meg előttünk. Mert Kolozsváron minden évfolyamnak van egy szolgálati területe, ahol a gyakorlatban hirdetheti az Igét. Ezekben részt vettem önkéntesen, és örömmel gondolok vissza és láthatom a gyümölcsöket, melyeket ezekből a kicsi kis szolgálatokból kaptam. Gyakoroltam a feltétel nélküli adást, melyben a legfontosabb nem sajnálni az időt és a szeretetet. Gondolok arra, hogy egy-egy látogatás, étel adományozás során sokszor többet kaptam én, feltöltődtem, elgondolkoztatott és megállított a hétköznapok rutin cselekvései között. Így sosem volt átlagos napom. De a tanulásban is megtapasztaltam, hogy nem voltak unalmas napjaim. Mert előnyként éltem meg azt, hogy több évfolyam óráira kellett bejárnom (mivel ott nagyon más a tantárgyak megosztása évenként). Ez abban segített, hogy változott a rálátásom témákra, tantárgyakra is, mivel a tanároktól máshogy megközelítve hallhattam az előadásokat. Kialakult bennem az is, hogy mely területek érdekelnek jobban, amivel még a későbbiek során elmélyültebben szeretnék foglalkozni.
A szolgálatok sokrétűsége mellett, színesítették és nagyon áldásosak voltak a diákság által szervezett hitéleti alkalmak. Minden héten, kedden és pénteken imaközösségi, valamint ifi alkalomra szeretettel vártak bárkit a teológia közösségéből. Itt a diákság köréből szolgáltak igei üzenettel, majd közösen feldolgoztuk, vagy beszélgettünk róla, és együtt dicsértük énekekkel is az Urat. Építő, felüdítő, elgondolkodtató és szívet megérintő, változtató, egyszóval áldásos órák voltak ezek is.
Nagyon jó érzés volt megtapasztalnom, hogy egy nagyon befogadó, nyitott közösség várt rám. Nagyban segített, hogy megszokjam az ottani mindennapi életet. Szívesen segítettek, bármi kérdésem, problémám volt. Így elég hamar megtaláltam ott is a helyemet.
Meghatározó élmények voltak még a legációk, mivel Erdélyben voltam és örültem, hogy belepillantást nyerhettem az ottani gyülekezetek életébe. Élő, nagyobb gyülekezetek vannak még falvakban is, és másabb az emberek mentalitása, hozzáállása.
Ebben az elmúlt évben szolgálatra sok lehetőségem volt, aminek nagyon örültem, mind szószéki és gyakorlati szolgálatokra. Mindezek által is jobban megismertem magamat, formálódtam hitben, erősödtem és fejlődtem a hivatásomban, és ezek mellett a „harmadik h-betűs” áldást is megkaptam: a hitvest. A közös szolgálatokban megismertük egymást, és olyan jó volt látni az odaszánt, önzetlen, szeretetteljes szolgálattevést, melyre hív bennünket az Úr. Tényleg sokat tanulhatunk egymástól, és még könnyebben felnyílnak fontos, meghatározó dolgokra a szemünk egy új környezetben.
Így ajánlani tudom mindenkinek, hogy ne féljen kimenni egy új, még idegen környezetbe, mert sok kincsre szert tehet, olyan élményekre is, amelyekre lehet, hogy máskor és máshol már nem lesz lehetősége.
Ezek voltak az én „kincseim”, melyekkel gazdagodtam, remélem, még sokan vállalkoznak és mernek hinni, keresni, látni kincseket, melyek egy egyszerű tanulmányi ösztöndíj keretében is adatnak.
Verbéb Nikolett
teológia szakos, lelkész szakirányos hallgató, 3. évf.