Hírek

Gólyatábor Hejcén

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezésre került Hejcén a gólyatábor 2017. augusztus 30-tól szeptember 2-ig. A színes programok és a jókedv gyorsan elérték céljukat: nagyszerű három napot tölthettünk együtt. Svantner Gergő és Kreisz János diákvezetőink szervezésében jómagam néhány tapasztalt társammal együtt segítőként vettünk részt az alkalmon. Az idén kezdő elsősök közül 14-en jöttek el. Augusztus 30-án, szerdán érkeztünk meg a tábor helyszínére, ahol egészen szombatig maradtunk. Reggel és este áhítatokon, napközben pedig színes programokon vehettünk részt. Többek között ellátogattunk Vizsolyba, Göncre, és Göncruszkára is, ahol az ottani gyülekezetek képviselői fogadtak  bennünket. Nagyszerű alkalom volt ez a pár nap egymás megismerésére. Úgy gondolom, hogy a gólyatábor élményei az egész tanévre hatással lesznek.

Képek és szöveg: Kádár Tamás György, IV. éves teológus

no images were found