Hírek

Így is lehet

Legtöbben nem egy csendeshétvégén vagyunk már túl. Némely közös hétvége csendesebbre sikerül, míg vannak olyanok, amelyek kevésbé. A február 5-7. között zajló közös hétvége az utóbbi kategóriába sorolható inkább, mégis úgy gondolom, ennek ellenére is méltón viseli a csendeshétvége titulust. Ezt az elnevezést hallva, talán azt hinnénk, hogy egy újabb előadásokkal teli, fenékzsibbasztó alkalomról van szó… De NEM!

Tanáraink mindig kíváncsiak visszajelzéseinkre… Ki tudja, hány éjszakát hánykolódtak álmatlanul a sötétben, azon izgulva és gondolkodva, hogy vajon mi is az, ami a diákok „szíve bánata”, mi az, amin javítani kéne.

Vajon hány kávé gördült le torkukon olyan izgalom közepette, hogy egy-egy kezdeményezésük vagy módszerük mennyire fog pozitív előremenetelt eredményezni egy-egy diák életében.

Hála a mi Teremtő Urunknak, szenvedéseik véget értek. Az elmúlt hétvége az ötletelés, a megbeszélés, az összedolgozás és a megoldáskeresés jegyében telt.WP_20160206_09_27_45_Pro

Péntek délután, természetesen, áhítattal kezdtünk, hisz „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” (Zsolt 127,1). Bármennyit is fáradoztak volna a szervezők, ha az Úrnak áldása nincs rajta, valószínűleg eredménytelen, sőt fölösleges időpazarlás lett volna ez az alkalom. De hála Istennek ez nem így lett. J.

A rövid áhítatot követően egy rendkívül hangulatos játék következett. A résztvevők egyik percről a másikra, középkori légkörben találták magukat, ahol kipihent, rendezett teológustanoncokból, hirtelen keményen dolgozó, munkás építőemberekké váltak.DSCF4385

A diákok, kicsik-nagyok egyaránt, mind kemény várépítésbe kezdtek. A három csapat minden egyes tagja erőt és verítéket nem kímélve dolgozott, hogy felépítsék a legalább 1,8 m magas várukat. Mindegyik erődítménynek ki kellett bírnia a bősz katonahad zord és olykor kivédhetetlen támadásait. Az építőanyag nem más volt, mint áthatolhatatlan kartonpapír.

Némelyek talán ezen a ponton megijedhetnének, hogy voltunk olyan kegyetlenek és megjelent tanárainkat kihagytuk ebből a páratlan élményből… Természetesen ez nem így történt. Tanáraink feladata az volt, hogy a bevehetetlennek hitt várakat sajátkészítésű fegyverekkel vagy titkos „furfanggal” próbálják alapig rombolni.DSCF4459

Meg kell jegyeznem ezen a ponton, hogy végtelenül kellemeset csalódtunk tanárainkban, hisz kreativitást és erőt nem kímélve, valamint számos sztereotípiát meghazudtolva hajtották végre feladatukat.

Mindegyik vár elesett, de senki sem csüggedt, sőt az este ezen szakasza is temérdek kacajjal, eredményes csapatmunkával és sok-sok jókedvvel volt tele.DSCF4452

Az este további részében a társaság elfogyasztotta megérdemelt vacsoráját, ami nem is lehetett más, mint egy kis szalonna „középkori-módra”. Az estének ez a része is egész „finomra” sikerült, fűszerezve sok jó beszélgetéssel és élménybeszámolóval.

Szombat reggel gyaníthatóan mindenki feszülten várt ágyában fekve, hogy végre megcsörrenjen az ébresztő és elindulhasson a csendeshétvége következő „felvonására”.

A reggelt, magától értetődő módon, igeolvasással kezdtük. Jakab azt írja levelében: „… a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” (Jak 2, 17). Lehet, csöppet erőltetettnek tűnhet ez applikáció, de a mi beszédünk, meglátásaink is önmagukban, nem lesznek megoldások, ha nem tesszük őket azokká. E hétvége keretein belül lehetőséget kapott a diákság arra, hogy a problémái vagy éppen pozitívnak értékelt dolgok ne maradjanak meghallgatás nélkül, hanem kellő módon, kihangosítva és továbbadva eljussanak tanáraink színe elé.

Három blokkban, három csoport tárgyalta dolgainkat. Az első blokkban a negatívumokról volt szó. Itt mindenki elmondhatta, hogy mi is az, ami nyomja fáradt szívét (természetesen a teológiával kapcsolatban). A második részben a pozitívumok kerültek terítékre. A diákok mellett szólva, a csoportok többségében több pozitívumot tudtak felsorolni a résztvevők, mint negatívumot (ez azért bíztató J). Az utolsó blokk pedig a megoldások jegyében folyt. Mit tudunk a megoldás érdekében tenni mi? Mi az, amiben nekünk is fontos szerepünk van? Hogyan tudunk mi hozzájárulni a megoldás hatékonyabbá tételéhez?WP_20160206_10_52_58_Pro

Véleményem szerint rendkívül gyümölcsöző, eredményes és építő időt tölthettünk együtt ez alatt a csoportmunka alatt. Természetesen minden egyes blokk meg volt tűzdelve izgalmas, összehangoló játékokkal, hogy a csoporttagok oldottabban tudják elmondani azt, amit lehet, nem mernek máshol. Ezután, mivel mindenki kidolgozta magából a legtöbb energiát, ennek pótlásaként következett az ebéd.

DSCF4476

WP_20160206_11_49_17_Pro (2)

Mondanom sem kell, rendhagyó csendes hétvége = rendhagyó ebéd. A csoportok itt egymással mérkőztek meg. Mindegyik csoport kapott egy feladatot, amelyen megtalálták azon élelmiszerek listáját, melyeket be kellett szerezniük a közös élelmiszerhalmazból, továbbá, egy témát, arra vonatkozóan, amilyen stílusban egy szendvics építményt (pl.: Colosseum, Stonehenge, piramis) kellett összetákolniuk és egy témát, amelyben szendvicseket kellett készíteni. Minderre 25 percet kaptak. Minden képzeletet felülmúlóan, mértéktelenül kreatív, precíz és ügyes alkotások születtek. A zsűri csak ámult és bámult, és a csodálkozástól – egy – egy kompozíciót bemutató beszéd után – alig tudott megszólalni.

A jóízűen elfogyasztott ebéd után a teológusok összemérték focitudásukat a gimisekkel, és vacsoraidőben, ugyancsak velük együtt, egy kis sertésvacsorával zárták a napot.

A hétvége csendesebb része vasárnap következett, amikor is Pásztor Gyula Tanár úr igehirdetését hallgatva, reménység szerint mindenki el tudott csendesedni, és valóban meghallani azt, amit az Úr ezen az alkalmon szívünkre szeretett volna helyezni.

Hogy elérte-e ez a hétvége a célját? Reménykedünk benne, hogy igen. Volt sok nevetés, sok jókedv; voltak vidám, építő és elmélyült pillanatok. Volt számos jó és értékes gondolat, érdekes beszélgetés. Úgy gondolom ismét egy olyan közös eseménysorozatnak voltunk részesei, amiért újra hálát adhatunk a Mindenhatónak. Meg se érdemelnénk, de az Úr megáldott az együttlét örömével, a megértés és meghallás ajándékával.

Az Úré legyen a hála elsősorban a hétvége áldásaiért, s úgy gondolom, köszönet jár a szervezőknek, megjelent tanárainknak és a diákoknak is. Reméljük még sok ilyen építő csendeshétvégében lesz részünk.

Sánta Erika, III. éves teológus hallgató