Hírek

Meghívó a TDK Műhely soron következő alkalmára

Bakos István:

A Szentháromság személyeiről szóló dogmatikai hittételek relációi és visszatükröződései a kárpátaljai falusi emberek vallási életében 

című előadására.

A műhelybeszélgetésre

2016. április 7-én csütörtökön

18.30-tól kerül sor

a SRTA Zsarnai termében.

A dolgozat alapvető célkitűzése, annak a jelenségnek a vizsgálata, hogy a meghatározott, s az egyház által tanított dogmatikai hittételek, mi módon csapódnak le, illetve interpretálódnak újra a kárpátaljai falusi emberek vallásos életében. A jelenségre magyar talajon elsőként Ravasz László püspök hívta fel a figyelmet, aki a kortárs szociológiai és a német teológiai gondolkodás fejleményeihez kapcsolódva vetette fel a témát 1915-ben „Az Út” című folyóiratban.1 Számomra is felettébb megdöbbentő volt megtapasztalni a valóságban azt, hogy mekkora sokszor a szakadék aközött, amit az egyház tanít egy-egy tantételről, és ahogyan ezt az egyszerű falusi ember értelmezi, és beépíti a maga sajátos vallásos gyakorlatába.

A jelenség vizsgálata bármelyik dogmatikai tantétel kapcsán elvégezhető lenne. Ugyanakkor jómagam, a Szentháromság személyeiről szóló református tanításainknak, a kárpátaljai népi vallásosságon belüli visszatükröződéseit, s az ezekből eredeztethető helyi vallásos attitűdöket igyekeztem „reflektorfénybe” állítani. Azért ezt a tanítást választottam, mert a predesztinációról szóló tan mellett ez a másik olyan hittétel, mely körül református berkeken belül is talán a legjobban érzékelhető a koncepcionális, illetve az értelmezésbeli sokszínűség.

A kutatás során az idősebb korosztály tagjait kérdeztem a témával kapcsolatban, mivel a fent említett jelenség – mindamellett, hogy ebben a korcsoportban (60-80 év között) található a legtöbb hűséges templomba járó -, e korosztály tagjai között érzékelhető talán a legmarkánsabban. Félig strukturált interjú módszereit alkalmazva igyekeztem felmérni, a terepmunka célállomásaiként megjelölt kárpátaljai települések (Bakta, Bene, Muzsaly, Gát és Gut) idősebb korosztályának koncepcionális sajátosságait az Atya-, Fiú- és Szentlélekisten személyével kapcsolatban, összevetve ezeket a jellegzetességeket a református dogmatika ide vonatkozó hittételeivel. A kutatás során eddig az Atyaisten személyére vonatkozó információkat sikerült összegyűjteni és feldolgozni, s ez alkalommal az így kapott eredményeket igyekszem prezentálni.