Hírek

Nagydobronyi kiszállás

Március 9-én az akadémiai istentisztelet és ebéd után tizenegyen vágtunk neki a Nagydobronyi Líceumba vezető útnak. Kicsit félve érkeztünk a záhonyi határátkelőhöz, ahol viszont Istennek hála hamar átjutottunk. Nagydobronyban már várt minket Gál Erika igazgatónő, aki röviden mesélt nekünk az iskola történetéről, jelenéről és jövőbeli terveiről is. A beszámolót követte az iskola tablóinak, osztálytermeinek, ebédlőjének és épülő, valamint használatban lévő kollégiumainak felfedezése. A tablókon sok ismerős arcot találtunk, a kollégiumokban pedig meglepődtünk, hogy mindenütt szorgalmasan tanuló diákokkal találkozunk. Sok időnk volt még ezután a hivatalos program kezdetéig, úgyhogy meglátogattuk a gyönyörű református templomot is. Eltöltöttünk bent pár percet, majd visszatérve a líceum ebédlőjébe, nekiálltunk előkészíteni a termet és a hangszereket az estéhez. Miután ez sikerült, gyors hangolás és próba után el is kezdtük a teológiai akadémia dicsőítéssel egybekötött bemutatását. Az alkalmat a líceum zenekara nyitotta meg a Himnusz eléneklésével, és főtiszteletű Horkay László nyugalmazott püspök úr egy rövid áhítattal. Az igei gondolatok után a négytagú teológus-zenekar vezetésével énekeltünk, majd Tóth Henrietta, Marton Zoltán és Kovács Andrea beszámolója következett a teológiára vezető utukról, és az itt tapasztalt élményeikről, amit egy-egy ének választott el egymástól, szintén a zenekar vezetésével. Végül Balogh János szenior bemutatta a teológia diákjainak életét, Báthoriné dr. Misák Marianna tanárnő az akadémia beregszászi kihelyezett képzését, Kustár György tanár úr pedig a sárospataki képzéseket. Eddigre a líceum tanulói és a teológushallgatók is megéheztek, úgyhogy a terem visszarendezése és közös vacsora következett. Jóllakva újra átrendeztük a termet, és Bálint László vezetésével moldvai táncházban mozoghattunk az út és a hosszú ülés után. Jóleső fáradtsággal indultunk haza, kellemes élményekkel gazdagodva. A határ ezúttal próbára tette a türelmünket, de a fáradtságtól bágyadtan inkább bóbiskoltunk, mint háborogtunk a hosszú sor miatt.

Részünkről hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy elvihettük Nagydobronyba a teológia hírét, és imádkozunk, hogy Isten felhasználja ezt az alkalmat, hogy megragadja az ottani fiatalok szívét, és vezesse őket.

Kinde Zsófia 2. éves teológa