Blog

Időzítés

Időzítés

„Megvallom neked Uram, hogy én még mindig nem tudom, mi az idő. – Megvallom azt is, amit tudok. Tudom, hogy beszédem időben folyik; tudom, hogy immár régóta beszélek az időről, s tudom, hogy ez a régóta sem egyéb, mint időbeli folyamatosság. De hogyan tudom mindezeket, ha nem vagyok tisztában az idő mivoltával?” (Szent Ágoston, Vallomások, XIV. Könyv 25.fejezet, Dr. Vass József fordítása)

A napokban jegyezte meg valaki, hogy mostanában „sokkal gyorsabban telik az idő”, mint régen. Lehet, hogy igaza van, de ezt rajta kívül más nem tudja megállapítani, hiszen ezt csakis ő érzi így. Ez az ő belső szubjektív ideje, aminek nem feltétlenül kell, hogy köze legyen a külső „objektív” időhöz. Én sokkal inkább azt érzem, hogy már régen megállt az idő, miközben rajtam kívül biztosan telik, de mélyen bennem semmi sem mozdul. Évek óta nem öregszem, megálltam életem egyik legjobb szakaszában és ameddig lehet, ott időzöm az én kis szubjektív időmben. Azt hiszem, mindegy is, hogy megállt, vagy egyre gyorsabban telik, igazán csak a belső szubjektív időm az, amiről hitelesen nyilatkozni tudok. Ez az én belső kis filmem, ami hol gyorsan, hol pedig lassan pörög. Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij, minden idők egyik legzseniálisabb orosz filmrendezője mondta egyszer, hogy „… a film szobrászkodás az idővel…”. Ő nem a mi kis belső filmjeinkre gondolt, de talán nem „ördögtől való” a filmművészet nagy igazságát alkalmazni a mi kis belső minisorozatainkra. Az életünk szobrászkodás az idővel. Van, aki nem képes elfogadni a legalapvetőbb tételt az idővel kapcsolatban, azt, hogy nem uralhatjuk. Az idő, mint objektív valóság nincsen a birtokunkban. Nem tudjuk lefékezni, nem tudjuk siettetni, s minden ebbéli próbálkozásunk végső szobra visszataszító torzó lehet csupán. Csak elég megnézni azokat az embereket, akik képtelenek elfogadni az idő múlását, s azt hiszik, ha a tükörben nem a ráncaik mélysége köszön vissza, akkor örökké fiatalok maradhatnak. Agyon plasztikázott hírességek, ijesztő és eltorzult arcok, csak azért, mert képtelenek elfogadni, hogy az idő telik, pontosan úgy, ahogyan telnie kell. Ezzel szemben micsoda méltósága van annak, amikor valaki elfogadja magát az idő sodrában pont olyannak, mint amilyennek lennie kell. Egy Emma Thompson vagy egy Sigourney Weaver mosolynak legalább akkora értéke van az idővel vívott harcban, mint egy Kevin Costner vagy egy Al Pacino kacsintásnak. Nem mindenki éli meg tragédiaként az idő múlását, s nem mindenki akar ellene önmaga átszabásával harcolni.

Mi keresztyének is csak annyira juthatunk az idővel kapcsolatban, mint amennyire Augustinus jutott: Van, amit tudunk és van, amit sohasem fogunk tudni az idővel kapcsolatban. Ebben a tudva-tudatlanságban éljük le az egész életünket egyfajta „kreatív feszültségben”, különbséget téve belső és külső idő, objektív és szubjektív idő között.  Amit tudunk, azt nagyon biztosan kell tudjuk, s amit nem tudhatunk, azt pedig végérvényesen el kell, hogy engedjük.

Ezért nincsen értelme annak, hogy az idő hosszúságáról vagy rövidségéről elmélkedjünk, hiszen az időnek van Teremtője s így van Ura, aki birtokolja annak rövidségét vagy éppen hosszúságát. Ahogyan Dániel próféta könyve írja:

„Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat.” (2:21).

Ugyanakkor Isten végtelen bölcsessége engedte, hogy az idővel mégis foglalkoznunk kelljen. Amióta Chapman doktor bebizonyította, hogy a „szeretetnyelveken szólás” milyen fontos, azóta sokan ismerik a minőségi idő fogalmát. Van már szeretetnyelve a tiniknek, a férfiaknak, a nőknek, a szingliknek, a munkahelyeknek, s e szeretetnyelvek közül a második a minőségi idő. Ha el tudunk vonatkoztatni ettől a fogalomtól, akkor ízlelgessük egy kicsit az idő minőségének kérdését. Mert ami bizonyosan a birtokunkban van, az-az idő minősége. Mivel és hogyan töltöm azt az időt, ami nekem adatott? Azt hiszem, az egyik legmegrázóbb és legfélelmetesebb dolog számomra, amit valaha olvastam a Szentírásban, az a 78. zsoltár 33. verse:

„Ezért hiábavalóságban hagyta telni napjaikat…”.

Ha van az életnek olyan dimenziója, amit nem szeretnék átélni, akkor az pontosan ez az állapot. Amikor egyik nap, jön a másik után, s nem történik semmi minőségi, semmi értékes, hanem csakis hiábavalóság. Így érdemes felülvizsgálni a nekünk adott időt, nem mennyiségi, hanem minőségi szempontok alapján. Neked hogyan és mivel telik az időd?

Csomós József  egyházkerületi ifjúsági referens

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterEmail this to someone