Karácsony, a szeretet csókja

Richard Selzer orvos Halálos leckék című könyvében (Touchstone Books, 1987) leír egy kórtermi jelenetet, mely azt követően játszódik, hogy műtétet hajtott végre egy fiatal nő arcán:

„Ott állok az ágy mellett, amelyben a fiatalasszony fekszik… arca, mint műtét után… ajka bénán görbül… bohócszerű.

Az arcidegnek egy kis ága, az egyik szájizom el van vágva. Mostantól fogva így fog kinézni. Szinte megszállottan követtem az archús görbületeit, állíthatom. De ahhoz, hogy eltávolítsam az arcban lévő daganatot, át kellett vágnom ezt a kis ideget. A nő fiatal férje a szobában van. Az ágy másik oldalán áll, és úgy tűnik, hogy ők teljesen a maguk világában vannak az éjjeli lámpafénynél… tőlem elszigetelten… meghitten.

– Kik ők? Kérdezem magamtól… a férfi és ez a fanyar arc, amelyet én csináltam; akik olyan gyöngéden néznek egymásra és érintik meg egymást. A fiatalasszony megszólal:

– Mindig ilyen marad a szám? – kérdi.

– Igen – válaszolom. – Azért van ez így, mert az ideget el kellett vágni.

Bólint és hallgat. De a fiatalember mosolyog.

– Nekem tetszik – mondja. – Olyan pajkos.

Azonnal rájövök, ki ő. Megértem, és lesütöm a szemem. Senki sem bátor, amikor Istennel találkozik. A fiatalember nem zavartatja magát, lehajol, hogy megcsókolja a görbült ajkat, és én elég közel vagyok ahhoz, hogy lássam, hogyan torzítja el saját ajkát, hogy a feleségéhez igazítsa… hogy megmutassa neki: a csókjuk még mindig a régi.”

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” Jn. 1,14

Különleges ünnep a karácsony. Nemrég úgy fogalmaztam a diákjaimnak, hogy egy nagy csoda! Sikerül megállítania, vagy legalábbis lelassítania hívőt és hitetlent egyaránt. Ilyenkor minden ember, na jó, majdnem minden ember egy kicsit jobban odafigyel a másikra, megpróbál jobb lenni, valami jót cselekedni.

Mi történik ilyenkor? Tényleg csak emberi, vagy a média által gerjesztett odafigyelésről lenne szó? Nem hiszem! Ahogyan az első, úgy most a legalább 2000-ik karácsonykor is Isten cselekszik! Ő mozdul, indul az ember felé, hogy aztán az ember is elinduljon az ember, és jó esetben az Isten felé. Nem akarja, hogy a SZERETET nélkül éljünk, és újra meg újra megpróbálja azt, amit legelőször megtett, ott Betlehemben.

Hogy mit tett akkor?

A fenti történet jutott eszembe, amikor erről gondolkodtam. A szerető férj saját ajkát eltorzítva csókolja meg feleségét. Olyan lett, mint felesége, csakhogy minden együtt legyen, olyan, mint régen volt. Csodálatos egység volt annak idején Isten és ember között, mert minden, amit Isten teremtett igen jó, olvassuk a teremtés történetében. Aztán ezt nagyon elrontottuk, mi, emberek. Mindnyájan, kivétel nélkül! És akkor Isten, magát eltorzítva emberré lett! Ugyanolyan, a bűn kivételével, mint mi. Ennyire szeret minket, ennyire fontosak vagyunk Neki! Ilyen az Ő szeretete!

Erről kellene szóljon az idei karácsony is! Isten idén is megteszi a magáét, és arra vár, hogy a magunkét mi is tegyük hozzá! Lehet, egy kissé el kell torzítanunk magunkat, hogy másokkal összhangba kerüljünk, de ne sajnáljunk másként, azaz jobban szeretni, mint eddig!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden olvasónak Áldott Ünnepeket!

Fejér Zoltán református vallástanár, a Sárospataki Református Gimnázium igazgatóhelyettese

(kép: internet)