Blog

Lö pá

Lö pá

Búcsúzni. Lehet jellegtelenül, szinte lelépve, nem nézve senkire. Az ajtót is csak résnyire nyitva, hogy az elhasznált levegővel együtt szivárogjunk ki. A másik véglet ugyancsak pofonegyszerű, bár időzítést és egy kis színi képzettséget igényel.  Ez persze rendhagyó, sajátos és a konvenciókon átsiklik, de mégis eredeti és megragadó. Ebből kifolyólag nem illik mindenkihez. Használatát csak előre megfontoltan, módjával ajánlom. Aki elköszön a kalapjához ér és biccent. Az ajkáról fellengzősen gördülnek ki a szavak, mint egy Rolls-Royce a garázsból. Áttörik a kávéház füstoszlopait és hatására az otthagyottak sápataggá válnak az irigységtől. A távozás lehet stílusos. Szép Ernő Natália című regényében ad muníciót, amikor papírra veti a következő variációkat: „A hajmeresztő viszontlátásra!”, „Részemről a bizsergés!”, „Lö pá!”. Miközben az ajtó küszöbén toporgsz, hegyezheted a nyelvedet valami csattanósra, amivel ténylegesen leinted a 2017-es futam résztvevőit.

Tobzódunk az évértékelésekben, visszatekintésekben, a nagy pillanatokban. Annyi súlypontot helyezünk fel a 2017-es év kibontott számegyenesére, hogy lerázni magunkról nem lesz könnyű. Némely gondolatot végkimerülésig bifláztatják, s azért maradt meg elménk habzó felszínen.  Pedig ha bölcsek vagyunk, helyet készítünk az eljövendőnek. Mint az előrelátó és magabiztos versenyző, aki a következő fontos megmérettetés előtt az éremfalán is rendet tesz. Mert ugye előkerülhetnek dolgok, amibe szívesen belefeledkezünk, elringatjuk lelkünket, időt hagyunk a hatásának.  Felemlegetjük, anekdotát, legújabb kori mítoszt faragunk belőle. Hőssé válunk újra és újra, anélkül, hogy fegyvert fogtunk volna, vagy kimasíroznánk a harcmezőre. Pedig az újesztendő már készíti kihívásait. Nincs tekintettel arra, hogy imént az ünnep meghatottsága vett erőt rajtad.

Főleg úgy veszettül nehéz mosolyogva, kihívásokra készen menetelni át a petárdákkal és tűzijátékkal teletömködött sorompó alatt, ha az előző küzdelmeink kétes kimenetelűek voltak. „Kontárok voltunk mindahányan, s az évék szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!” (Villon: A haláltánc–ballada) Könyöröghetünk, hogy valami módon nem maradjunk teljesen kívülállók saját életünkben. Ne úgy nézzünk a mögöttünk hagyott 365 napra, mint ahogy Denize keserűen skandálja, Ha fájni kell fájjon c. rapslágerében: Nem az én életem, én nem így képzelem. Egy kicsit részegen mindegyik éjjelen.”

Amikor „lö pát” mondok ennek az évnek, eszembe jut az a sok ezer kilométer, amit volán mögött töltöttem; az az özön óra, amit kutatással, levelek írásával, cikkek, tanulmányok gépelésével, szolgálatra való készüléssel, adminisztrációval ütöttem el; az a tenger idő, amit tárgyalásokkal, egyeztetésekkel, pályázati folyamatok koordinálásával, választási procedúrával, banki műveletekkel, telefonbeszélgetésekkel terheltem meg. Pergetem e homokszemeket, de oly kevés marad a kezembe. Felvillannak képek, érzések, amikor nézzük a nagyobb lányunk balett fellépését; amikor elcsitul a ház és egy pohár bor mellett megnézünk egy klasszikus filmet a feleségemmel; amikor megérkezett karácsony előtt a felmenőim történetét feldolgozó könyv; amikor hosszú kutakodás után végre felbukkan Takács Imre lelkész, költő verseskötete; amikor Új-Zélandról megérkezik az antológia tervem támogatása; a mikor a gyermekeim szemébe megcsillant a Mikulás hozta Hógolyó kutya feletti öröm. Összegezve vesztes vagyok, mert az igazán értékes pillanatok csak elmorzsolódott, apró töredékei a nagy egésznek.

A sakkban az első dolgok között kell elsajátítani a veszteni tudást. Ez is egy speciális képesség, aminek a haszna a következő játszmák szempontjából felbecsülhetetlen. Márai Sándor érdekes miniatűröket rajzolt a Mágia c. kötetében, közöttük egyet Napóleonról Waterloo után. A császár nem érti, hogy mi történt. Gondolatai zavarosak. Hezitál, maradjon a harctér közelébe, vagy menjen vissza Párizsba. A vereséget kezelni kell, meg kell tudni magyarázni, fel kell állni belőle. Napóleon ezt egy forró fürdővel teszi. A gőzölgő kádban elernyed beteg teste. „A fürdő csodát művel. Még egy perc, gondolja, még egy perc a halálordítások, a vér, az izzadtság, Waterloo után, még egy perc a tiszta, meleg vízben. Aztán fölkel és kezdi elölről.” Köszönj hát el 2017-től, ints neki „lö pát”, s közben készülj a napóleoni szertartásra, hogy tiszta testtel és lélekkel, megújhodott gondolatokkal fogj újra hozzá egy érintetlen, romlatlan esztendőhöz.

Szalay László Pál

Kép: Ariel Farewell

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterEmail this to someone