Blog

Meditáció

,,A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog. Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, ahogyan aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadni szoktak, akiknek zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján. Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt.” (Ézs 9,1-6. )

Kikre vonatkozik a „sötétségben járás”? Ez a vers az előző szakasz utolsó verséhez kapcsolódik, ahol a próféta egyértelműen a „pogányok” területéről beszél, bár a „tengeri út, a Jordán mellett” fordítása és a múltra, illetve jövőre utalás feloldása bizonytalan. Nem véletlen, hogy a galileai Jézus hasonló megdöbbenést vált ki a júdeaiakban messiási igényével, mint ezek a szavak akkor, amikor legelőször elhangzanak. Mert az egy dolog, hogy a pogányoknak is lesz üdvösségük. Bár ezt nekünk, a nagyméretű világmissziók után elképzelni könnyebb, mint akkoriban komolyan venni. Még a Kr.e. 104-ben a hasmoneus származású Hürkanosz és Alexander Janneus által nagy arányban odatelepített zsidó lakosság is folyamatos gúny tárgya: Vermes Géza szerint az „am-haareccel” egyenértékűnek számítanak, akik átkozottak, mivel nem ismerik a törvényt. Vagyis műveletlen bugrisok, akikre a szent dolgok nem bízhatók. Csak elég az evangéliumokban a farizeusok Jézussal szembeni kifogásaira pillantani, hogy ennek a kifogásnak a súlyáról képet kapjunk. És valóban, a názáreti Jézus nem a feltétlen törvénytiszteletéről volt híres. Ha ehhez hozzávesszük a tényt, hogy a hazaszeretetéről és odaszántságáról híres Galilea felkelések és állandó lázongások fészke, vagy emellé odatesszük azokat a gúnyos történeteket a Misnából, melyek a még rendesen beszélni sem tudó galileaiakat karikírozzák, érthetővé válik a „pogányok földjéről” szóló prófécia abszurditása. Tökéletesen kiszámítható Natanaél, a szigorú törvénytisztelő zsidó nyíltan gúnyos vissza-kérdése: „Származhat-e valami jó Názáretből?” (Jn 1,46.) Jézus igénye pedig még ezt az egész abszurditást megfejeli: az üdvösség nemcsak hogy a pogányok Galileájára is kiterjed, hanem egyenesen onnan támad. Mi ez, ha nem istenkáromlás? De a sötétségben járás még szemléletesebb lesz, ha ennek a próféciának a lényegét és a jézusi üzenet hangsúlyait egymás mellé illesztjük. Egy kommentár szerint a „csodálatos” (pele) és „uralkodó” (ṡar), vagyis az első méltóságnév első és az utolsó méltóságnév utolsó szavának összeolvasása Tiglat Pilézer nevére utal. Eszerint a magyarázat szerint a születendő hatalmasabb lesz, mint az Asszír nagyhatalom kormányzója. Bár ez az értelmezés a zsidó írásmagyarázatban minden további nélkül megállná a helyét, a keresztyén értelmezők többsége elveti. A lényeg azonban nem változik: a megjövendölt dávidita uralkodó képes lesz békét teremteni, azt minden áskálódással szemben megóvni, és jólétet biztosítani. Ez pedig olyan hatalom, mellyel egyetlen földi uralkodó sem rendelkezik. Mégis, ennek az uralkodónak a beazonosítására történt egynéhány kísérlet a zsidóság történetében. Zerubbábel után, aki az utolsó dávidita helytartóként nem sokkal a templom helyreállítása után eltűnik a zsidó történelemből, a Mattatiás főpap templomot megtisztító és újraszentelő családja felé fordul a figyelem. A hasmoneusok első könyvének Júdás Makkabeust és testvérét, Simont övező eufóriáját azért egyetlen tény nem tudja önfeledtté tenni: a dinasztia illegitim, azaz nem dávidita eredete.

De ki lesz, aki világosságot hoz? Valaki, aki még a hatalom sajátos értelmezése révén is keresztülhúzza a dávidita felkenttel szembeni várakozásokat. A templom-tisztítás ígéretes, szimbolikus tette után a názáreti körül valami elromlani látszik: meglazul a tanítványi kör egysége, Júdás valamilyen okból kihátrál, a többiek értetlensége pedig a feltámadásig döbbent tehetetlenségként kíséri Jézust. Semmi sem valósul meg a nagy tervből, az ígéretes kezdetből, mely egy győzedelmes háborúban folytatódhatott volna. A kereszten elviselhetetlen kínok közt kiszenvedő Jézus minden álom végét jelentette. Senki sem gondolta volna, hogy ebből a fojtogató sötétségből lehet szabadulás. De volt. És akkor, húsvét után kellett rádöbbenni, hogy az „Immanu-él” valami teljesen mást jelent, mint amire eddig gondoltak…

Kustár György SRTA     (fotó: Nagy Károly Zsolt)

(Az írás megjelent a Sárospataki Füzetek 2014/4 számában)