Nagypénteki szobor húsvéti szerepben

„…nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” (Zsolt 16,10)

 Axel Kühner írja le a következő történetet: Egy gazda szántott Erdtál határában, amikor ekéje hirtelen megakadt a földben. Előre lépett az eke szarvától, hogy lássa, mitől nem jut tovább. Egy nagyobb, koszos fadarabot talált. Kiszedte a földből. Amint kicsit megtisztogatta faragott Jézus-test bontakozott ki előtte. Hajdan egy út menti keresztre lehetett felszegezve, amely kidőlve a földbe került. A kereszt régen elkorhadt már, a szögek is elrozsdálltak, melyekkel egykor kezét és lábát odaszegezték. A Jézus testét ábrázoló szobor azonban keményebb fából volt, így épségben megmaradt. A gazda hazavitte a „leletet”, letisztította, s hamar felismerte, hogy különös műalkotást tart a kezében. A szoborban a kevésbé műértő szem is észrevette a művészi igényű munkát. Elvitte hát egy restaurátorhoz, aki aztán csodálatos színeit is helyreállította. A korábban szerepét vesztett, évszázados műremek egy kis erdtáli templomban kapott új helyet. Új helyet és új szerepet. A kereszt ugyanis hiányzik már. Ez a szobor így nem a megfeszített Jézust jeleníti meg a látogató előtt, bár kezein és lábain látszanak a szögek helyei, melyek emlékeztetnek kereszten megmutatott szeretetére. A műalkotás ilyen formában azt a Jézust hirdeti, aki nem maradt a kereszten, és nem maradt a sírban, hanem feltámadt a halálból, s áldó kezeit szélesre tárja hívogatóan mindenki felé. Igazi húsvéti hírnökké lett.[1]

Évszázados intézményeink, templomaink, hosszabb ideje betöltött tisztségeink, életünk eseményei, s maga az egyéni életünk is így tisztulhat húsvéti hírnökké. Nem a földben, hanem az értünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztus áldozta és szerető munkája nyomán. Érdemes ezeket mind neki erre átengedni.   (Pásztor Gyula – SRTA  fotó: Nagy Károly Zsolt)

[1] Axel Kühner: Überlebensgeschichten, Aussaat Verlag Neukirchen-Vluyn 1983. 85.o.