Nézz körül!

„A teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,19)

Keresztyénség.

Hit. Kegyelem. Áldás. Isten megbocsátó szeretete. Kiválasztottság…

Ha megkérnének arra, hogy csípőből soroljak fel néhány fogalmat, mely a keresztyénség szó hallatán az eszembe ötlik, akkor valószínűleg a fentieket sorolnám fel elsőként. Azonnal elöntené az elmémet a sok emlék a személyes hitharcaimról, az Isteni kegyelem, megbocsátó szeretet ölelésének megtapasztalásáról, az áldások átélésről, a kiválasztottság ujjongó öröméről…

Hála ébredne bennem és eufórikusan a világba szeretném kiabálni, hogy mennyire király dolog keresztyénnek lenni.

S kétség nem fér hozzá: valóban az.

De valami hiányzik a felsorolásból. Mégpedig, hogy keresztyénnek lenni felelősséggel is jár.

Felelősség. Nemszeretem fogalom ez. Tehernek látjuk, ami ránk nehezedik az életünk minden területén munkát, tanulást, családi életet, barátságokat átjárva. És valljuk be őszintén: olyan fárasztónak érezzük mindezt. Jó lenne néha szabadságolni magunkat ebből, és csak úgy lebegni a nagy világba, senki és semmi mással nem törődve csak saját magunkkal. De nem lehet. Ott a főnök, a család, a tanár, a barátnő, a barát, férj, feleség. A világunk. Az életünk. S mivel a felelősségvállalást nehéznek, tehernek, valamilyen elvégzendő feladatnak látjuk, így az idilli, szép, szeretetteljes keresztyénségünket szeretnénk ezzel nem elrondítani. Zavartalanul akarjuk élvezni Isten szeretetét, elmélkedni a hitünk csodájáról a reggel tisztaságában, és átélni a kegyelmet újra és újra. És sokan itt megállunk. Ennyi elég. Tele lesz a tank, mehet tovább a motor.

S akkor jön az Ige. „A teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését”.

És fájdalmasan fejbe kólint. Míg te lubickolsz a hitedben, óvod, simogatod a lelkedet, egyre csak forogsz magad körül addig a teremtett világ sóvárog. Sóvárogva várja, hogy a te hited cselekedni kezdjen.

Hangtalanul sóvárognak az emberek körülötted, hogy észre vedd őket, hogy támaszuk légy, hogy hallgass és láss a szavak mögé. Hogy szeresd őket, s végre az általad átélt krisztusi szeretet melegénél ők is átmelegedhessenek. Láthatatlan szomorúságukkal feléd nyújtóznak, hogy vigasztalójuk légy, felemeld őket fájdalmukból, szegénységükből, megvetettségükből.

Sóvárog a természet, a téged körülvevő világ, hogy végre kezd el gondozni. Értékeld és becsüld meg! Ne tékozold, hanem állítsd meg a tékozlását!

Sóvárog az egész teremtett világ… Mert felelős vagy érte. Isten ezt a feladatot bízta rád. Hogy jelen légy a világban, és a hiteddel, keresztyénségeddel szolgálj benne.

Igen, ez hatalmas felelősség.

Igen, ez óriási feladat.

És igen: egyáltalán nem könnyű. Ki kell hozzá lépned a megszokott, szeretett kényelmedből; időnként saját magaddal, a lustaságoddal, a nem akarásoddal, az önérzetességeddel, a komplexusaiddal harcolva felállni, és vállalni a felelősséget a körülötted lévőkért.

De minden nehézsége ellenére látnunk kell, hogy ez valójában mekkora megtiszteltetés. A Mindenható Isten kiválasztott, és azzal a feladattal ruházott föl, hogy a teremtett világban képviselheted Őt. Közvetítheted a szeretetét, továbbadhatod a megtapasztalt kegyelmét. Egy mustármagnyi hitet csempészhetsz a világodba.

Ez felelősség és lehetőség is egyben.

Élj vele!

Papp Adrien

(Kép forrása: andreabadgley.com)