Önigazolás…

A terror – amelyet az erőszakkal vagy az azzal való fenyegetéssel szokás azonosítani – a köztudatban latin gyökerű szóként szerepel. “Szellemi szülőatyja” valójában egy Terrour nevű francia kapitány. A vérszomjas katona neve – a forradalom vérzivatarában mutatott különös kegyetlensége miatt – az utókor számára az erőszak legdurvább formájának kifejezése. A merényletek, a robbantások, a túszszedések, a repülőgép-eltérítések valóban az erőszak legdurvább formái. Vannak azonban akik a nemzetközi politikában és a közvéleményben a terrorizmus fogalmának tisztázásakor felvetik a kérdést, hogy a terrorizmus és az erőszakos fellépés közé valóban egyenlőségjelet kell-e tenni? Sokak számára kézenfekvő, hogy nem sorolható minden egyes erőszakos cselekmény a terror-kategóriába, de ezzel minden kor embere csak a lelkiismeretét borogatja, mondván: nincs is olyan nagy baj, mit kell annyit parázni. Ez az értelme egy brit jogász megjegyzésének is: “Káin ugyan erőszakkal oltotta ki fivére, Ábel életét, mégsem nevezhető a történelem ősterroristájának.” Mire jó egy ilyen megállapítás? Arra, hogy ártalmatlanná tegyük a problémát, mellyel aztán nem is olyan létkérdés foglalkozni. Vagy tényleg nem baj, ha boldogtalanok vagyunk, félelemben és rettegésben élünk? Egy fék nélkül a halálba rohanó vonat csak akkor veszélyes, amikor már becsapódott és fizikailag is kioltotta ezrek életét? Vagy a méreg csak akkor probléma amikor már hat és nem is olyan nagy baj, ha bevettük? Korunk szörnyű betegsége a rák csak akkor tragikus, amikor eléri halálos célját? Nem gyökerestől kell kiirtani a gazt a kertben, hogy ne fojtsa meg a hasznos növényt? A daganatot nem gyökerestől kell-e kiirtani a szervezetből, hogy ne rettegjen az ember? Hány olyan emberrel találkoztam már, aki boldogan mondta: sikerült a műtét! Aztán alattomban zajlott le minden. A rémuralom nem Isten uralma és ez a probléma gyökere. Ő nem a félelem Lelkét adta, mert tudja, hogy minden félelem megkötöz. Aki fél, nem él felszabadultan, boldogan. A teljesség mindig különbözik a résztől, a részlettől, a részlegestől. Ez a félelem problémája, hogy megfoszt a teljességtől, hiszen korlátoz. Beszűkíti a teljességet. Matematikailag bizonyítja a félelem, hogy különbség van a rész és az egész között. Ami pedig nem egészében az, az már más. Leegyszerűsítve: ami nem élet, az halál. Az Élet teljessége csak Isten közelében létezik, hiszen az Ő félelme nem egyszerűen az ismeret kezdete, hanem azé a bölcsességé, mely az élet fája. Ennek gyümölcse volt Jézus számára is az az élet, melyet nem tudott elpusztítani ennek a világnak a gonoszsága és a halál. Tanítványai számára nem létezik közömbös helyzet, amelyben ne élet-halál állna szemben egymással. A terrorizmus a sajtó híradása szerint aktuális probléma. Csak Isten az, akinek semmi sem lehetetlen. Ő a félelem és rettegés világában sem enged ki kezéből. Övéi vagyunk. Nélküle a félelem, rettegés rabjai maradunk, akik már a halál uralma alatt vegetálunk és csak idő kérdése, hogy ez fizikailag, biológiailag is nyilvánvaló legyen. Gyökeres változás csak Nála van aktuális problémánkra, mert az Ő szeretete űzi ki a félelmet. A terror erőnket meghaladó, emberfeletti problémáira, kérdéseire Ő képes minket az Ő szeretetének találékonyságával válasszá, megoldássá tenni. Melyik az igaz vallás? Amelyik nem óhajt a politika eszközévé aljasodni semmilyen módon és ürüggyel, de ez csak az érem egyik oldala. Az igaz vallás követői minden időben az élet teljességét képviselik, nem pedig azt szűkítik be. Ennek képviselői között egyszerűen jól érzi magát az ember és oda menekül, hiszen ott van az, ami máshol nincs: az Élet. Ahol ez nem így van, ott arra soha nincs mentség. Egyetlen közösségnek sem. Mert ott az a szeretet hiányzik, mely megtartja, megmenti az Életet és ennek lehetőségeit keresi, kutatja minden eszközzel, s magát is erre szánja oda az ember. Semmilyen erő, hatalom, vallás nem tekinthet igaz módon másképp az Életre, s ezt maga a mindennapi élet igazolhatja csak emberekre lebontva és ezt meg is teszi. mert tanúskodik. A kérdés csak az, hogy miről és Kiről.

Enghy Sándor  

(fotó: a szerző felvétele)