Blog

Pünkösdi aspektusok II.

Érdekes jelenségnek lehetünk tanúi manapság az ezotéria területén. Az ezotéria a belső figyelem tudománya, mely szerint a huszonegyedik század racionális embere számára megengedhetetlen luxus a hit és a megtapasztalhatatlan hit egyenlő a nem-tudással.

Ezzel a gondolkodással szemben hisznek az első pünkösd eseményének résztvevői. A nem-tudással szemben megértik, hogy ami Jézussal történt, az igaz, nem pedig mese, vagy érzéki csalódás. Miután Jézus eltűnik szemük elől, nem egyszerűen tanítványokká lesznek, hanem tanúivá az eseményeknek. Az események nem értelmetlen, véletlenszerű dolgok többé számukra, hanem az Isten által céltudatosan vezetett történelem részei. Az a születése fogva sánta ember nem az arany és az ezüst bűvkörében állt talpra, hanem mert megtapasztalta a hit áldását pünkösd után. És ez nem véletlen.

Az ezoterikus gondolkodók szerint midőn az ember mélyebbre merül a lélek misztikus dimenziójában, tudatosul, hogy minden esemény, ami látszólag a mi közreműködésünktől függetlenül történik, valójában a lelki energiák közreműködésének köszönhető, s a folyamat szoros összefüggésben van egyéni gondolatainkkal, vágyainkkal, sőt a félelmeinkkel is.

Akikre a pünkösdi Lélek kitöltetett, azok nem akármilyen lélek közreműködését élvezték, hanem őket Isten Lelke vezette, saját gondolataik, vágyaik helyett. Ezért vállalták pünkösd után a vértanúságot is, mert nem a félelem, rettegés rabságában éltek.

Az ezoterikus gondolkodásban az ember az óceán partján áll, és onnan egy kristálypohár éltető vizet merít. Az óceán Isten, a pohár az emberi test. Amíg a kristálytest helyet ad az isteni óceán-töredéknek, a léleknek, élete során a nyílt edény hatalmas élvezettel, élményrészekkel telíti csodás tartalmát. De eljön a nap, amikor a törékeny kristályhüvely széjjeltörik… ekkor feltámad, felszabadul a belső lényeg… és visszakerül a körforgásba, a végtelen Óceánba – gazdagítva örök hullámzását.

Isten Lelke pünkösd után naponta gazdagítja azokat, akiket vezet és ők Isten fiainak szabadságában élnek, mivel megszabadultak a gonosz és halál rabságából. Ez látszik szeretetükön, reménységükön és mindazon, ahogy élnek.

Enghy Sándor

EnghyS1

fotók: Nagy Károly Zsolt