Pünkösdi aspektusok III.

Gyermekkorom egyik élményei közé tartozik az az esemény, amikor a falu egyetlen tévéjét nézve szorongtunk és vártuk, hogy mi lesz a „Ki mit tud” zsűrijének döntése egy-egy kategóriában.

Néha belegondolok, hogy tulajdonképpen erről szól az élet: ki mit tud? Erre a kérdésre válasz minden olyan helyzet, amelyben problémák megoldására van szükség és gyakorlatilag mindannyian azt tesszük, amit tudunk. De nehéz olykor tudomásul venni, hogy hiába tudunk sokat, az nem mindenre elég. Ezért van halál, mert azzal szemben kudarcot vall az emberi tudás. Ezért van reménytelenség, mert tudásunknak határa van.

Pünkösd lényege, hogy nem muszáj mindent a mi tudásunkhoz igazítani, amikor egy probléma megoldásán fáradozunk. A Lélek kitöltetése prófétává tesz és látomást láttat. Amikor ez Ezékiellel történt a babiloni fogság idején, nagy bajban volt Isten népe, mert nem volt reménysége. Esélye sem volt arra, hogy egyszer vége lesz a fogságnak és mindenki haza mehet. Amikor Ezékiel látta a kiszáradt csontokat, tudta, hogy mit ér a halállal szemben az emberi erő. Arra a kérdésre, hogy életre kelnek-e a száraz csontok, az emberi tudás korlátainak tudatában egyetlen tisztességes válasz volt. Ezékielt azonban nem a saját tudása határozta meg, hanem Istené. Ezt fejezték ki szavai: Ó Uram, Uram te tudod.

A prófétát nem zavarta, hogy ő tudásánál fogva nem ura a helyzetnek. Neki elég volt tisztáznia magában az identitás kérdését, hogy ugyanaz az az Úr vitte-e ki őt Lélek által abba a völgybe, hogy megmutassa neki azokat a csontokat, akinek a Lelke ott lebegett a teremtéskor a vizek felett és kihozta népét Egyiptomból. Amint Ezékiel megértette, hogy a világ teremtője és Egyiptom Ura akarja általa életre kelteni a halott csontokat, bátran prófétált. Mert tudta, hogy kinek a tudásán múlik minden.

Pünkösd óta ugyanolyan esélyeink vannak a prófétaságban, mint Ezékielnek. A halállal szemben folytatott harcban sem az a döntő, hogy mi mit tudunk. Pünkösd után már nem csak kérdezhetjük: ki mit tud, hanem Isten arra is kész, hogy általunk mutassa meg: mit tud Ő. Lehet, hogy keveset tudunk Istenről, de az élet vitás helyzeteiben Ezékiellel együtt mindig elmondhatjuk: Ó, Uram, Uram, te tudod. Ahol elhisszük, hogy a mi tudásunk helyett az Ő tudása határozza meg a dolgokat, ott mindig az élet erői győznek a halál erői fölött, ha ez pillanatnyilag nem is látszik.

Enghy Sándor

fotó: Nagy Károly Zsolt