Blog

Pünkösdi legáció

Ahogyan Enghy Sándor professzor úr fogalmazott a „Pünkösdi aspektusok I.” írásában: „Felnőtt, értelmes világban, a bizonyítható, a kézzelfogható számít.” Bizonyítható, hogy a szikszói református templomot megannyiszor lerombolták és felgyújtották, ennek ellenére kézzel fogható a tény, hogy újjáépült, szebb, mint valaha és Isten Igéje újra hirdettetik benne.

A Szentlélek kitöltetésének ünnepén a Sárospataki Kollégium küldötteként engem ért a megtiszteltetés, hogy Isten Igéjét hirdessem, és a Szentlélek kitöltetéséről bizonyságot tegyek a szikszói gyülekezet előtt. Egyrészről könnyű volt a szolgálat, hiszen nagy szeretettel fogadott a gyülekezet, melynek tagjai hitükről többször is bizonyságot tettek – templomi szolgálatban, személyes beszélgetésben. Másrészről nehéz feladat volt, hiszen ünnepi követként Isten Igéjét hirdetni mindig nehéz. De hiszem és vallom is, hogy az Istennek való szolgálat nehézségei áldássá válnak, és ezekben a szolgálatokban nem maradunk magunkra, hiszen Isten Szentlelke vezet bennünket. Az Ő Lelke számunkra már nem csak ígéret, hanem beteljesedett áldás. Istentől való áldás, melyért ezen az ünnepen a szikszói gyülekezet tagjaival adhattam hálát teremtő Istenünknek.

Jó volt látnom és megtapasztalnom, hogyan vezeti a Lélek ezt a gyülekezetet, hogyan vezette azokat a hívő embereket, akik a leégett és lerombolt kövek között látták és hitték a feltámadást. Hittek Jézus Krisztus feltámadásában és az isteni Lélek vezetésében úgy, ahogy a ma élő gyülekezet is látja és hiszi.

Köszönöm a gyülekezet vendégszeretetét és azt, hogy együtt ünnepelhettem velük a pünkösd ünnepét. Isten gazdag áldását kérem a szikszói gyülekezetre és minden magyar református ember életére.

Szabó Márk