Református kegyességünk elfelejtett formája: a böjt

„… szíveteket és nem ruhátokat kell megszaggatni.” (Jóel 2,13)

Ha református emberek között a böjt szóba kerül, még a Szentírást rendszeresen tanulmányozók is bizonytalanságot éreznek. Mit jelent ez? Koplalást? A középkor aszkétáinak életidegen felfogását? Van-e a böjt bibliai tanításának ma is érvényes üzenete? – kérdezzük. Növeli a bizonytalanságot, hogy valamilyen formában minden vallásban fellelhető. Nem csak a bibliai, hanem a Biblián kívüli vallások is ismerik.

Református Bibliaolvasó Kalauzunk s az egyházi kiadású naptárak évről-évre feltüntetik böjt első vasárnapját. Országszerte sok gyülekezetben – Sárospatakon is – olyankor úrvacsora osztás van. Idén ez a nap február 14-én van.

Vallástörténeti szempontból jellemző a böjtre egyfelől, hogy meghatározott időben (böjti idő) gyakorolták; másfelől meghatározott célok és működés, melyek a böjtöt pozitívan értékelik; végül pedig a vallások fejlettebb fokán a böjti szokások viszonylagossá válása és megszűnése, a böjt valódi céljának elnyerése. A böjtöt az Ószövetség népe is ismerte és heti rendszerességgel gyakorolta, az Újszövetség népe pedig átvette. A próféták felléptek a böjt tartalmát vesztett, csak külsőségekre épülő, magamutogató gyakorlata ellen (Ézs 58,1-5; Zak 7,14 kk.) – Jézus ugyanúgy (Mt 6,16). Ezután a középkori egyház is átvette és pontosan meghatározta gyakorlásának módját, a böjtben elfogyasztható életeket. A reformáció sem utasította el, de Luther harcolt a böjt érdemszerző mivolta ellen. „Finom külső nevelő eszköznek” tartotta, mely által Jézus kereszthalálára emlékezve „az anyaszentegyházban a mi édes Urunk Krisztus szenvedéséről énekelni és prédikálni szoktunk.” Egyházunk rendjében is az Úr Jézus szenvedéstörténetének időszakát vezeti be böjt időszaka.

A böjt bibliai tartalmát tekintve szorosan összefügg az imádsággal. Tehát az imádságért van, azaz az imádságnak egy külső eszközökkel szigorított formája. Ekkor egy általunk meghatározott időre megvonjuk magunktól kedves ételeinket, italainkat és tartózkodunk azoktól a nélkülözhető – általában kényelmünket szolgáló – szokásainktól, melyek végzésében különösképpen is örömünket leljük. Így, ha az általunk meghatározott időn belül ezek hiányát érezzük, gondolataink késszé válhatnak könyörögni azért, ami miatt böjtöt hirdettünk magunknak. A böjt olyan fogadalom, ami által időlegesen lemondunk valamiről, ami fontos nekünk, ám nélkülözhető, hogy emlékezetnek okáért egy még fontosabbat imaéletünk fő helyére tegyünk. Kálvin, aki a böjtöt az imádság és az egyházfegyelem részeként tekintette rámutat, hogy a böjt idejére nézve a Bibliában nincsen útmutatás, így hát mind az anyaszent-egyház közössége, mind egyéni kegyességünk számára magunk által meghatározható idő. Az is tehát, hogy mikor, miért és mennyi ideig böjtöljünk. Kálvin ezzel kapcsolatban így ír:

„(a böjt) abból áll, hogy a pásztorok, ahogy az idők parancsa megkívánja, tekintsék kötelességüknek, hogy a népet könyörgésre vagy nyilvános böjtölésre buzdítsák …”

A gyülekezet vagy a nemzet életét döntően meghatározó esemény, próbatétel esetén, vagy ha Isten haragjának jelei mutatkoznak,

„szent és minden időkre üdvös rendelkezés az, hogy a pásztorok ilyenkor nyilvános böjtölésre és rendkívüli könyörgésekre buzdítsák a népet”

– írja Kálvin (Inst. IV. 12,14). Kedvenc táplálékaink és szokásaink megvonása emlékeztet bennünket olyan dologra, melynek megvalósulását az imádság által különösen fontosnak tartjuk.

Ám a böjtnek Kálvin szerint van egy másik formája is. Nemcsak egyszerűen önmegtartóztatást és az élelem részbeni megvonását jelenti, hanem szerinte egész földi pályánk idején határozza meg az életünket a mértéktartás.

A református emberre legyen jellemző az élet minden területén a mértékletesség. Ételben, italban, vigasságban érezzük azt, hogy van egy határ, amit megközelítenünk és átlépnünk nem szükséges, mert a Szentlélek ezáltal is emlékeztethet bennünket arra, hogy Isten országának eljöveteléért, szívünk legféltettebb vágyiért imádkozni tartozunk.

Dr. Fodor Ferenc  főiskolai docens