A megújuló, Húsvét utáni ember
„Az idő múlásával mindenünk romlik, csak az erkölcseink javulnak.”- tartja a mondás.
A helyzet azonban az, hogy ennek igazsága csak egy vulgáris antropológiai megközelítés számára lehet esetlegesen elfogadható. Hiszen mindenünk romlik és pusztul az idő múlásával. Ilyen a halál felé tartó ember természete. Pontosabban ilyen a halál állapotában lévő ember természete, akinek a halál ízelítőt ad magából a mindennapokban is. Hiszen betör az életünkbe a halál, s naponként átjárja és átszövi egész életünket. Ízelítőt ad magából a halál betegségeinkben. Elfáradt és megromlott házasságokban, családok szétesésében. Ízelítőt ad magából a halál széteső barátságokban, egymásnak feszülő ellentétekben, indulatokban, elviselhetetlen munkakapcsolatokban. Ízelítőt ad magából a halál megannyi lelki, pszichés betegségünkben. De ízelítőt ad magából a halál rontása a beteg, széteső, felbomló közösségekben, így az egyházunk, a nemzetünk betegségében is. Átjárja a halál az életünket. Ereje naponként megmutatkozik emberi küzdelmeinkben és bukásainkban, félelmeinkben és szorongásainkban. Realitás a halál.
Realitását azonban felülírja Húsvét realitása. A halálos emberi helyzetbe, állapotba, a rothadó életbe, a foszladozó életbe hasít bele a húsvéti evangélium: Teljes a diadal a halál felett! S ez, a halál feletti diadal Isten diadala, mely a Krisztusban lesz a miénk. Így míg igaz az, hogy a biológiai életünkbe betör a halál és mindenünk romlik, az is igaz, hogy ebbe a halálos emberi létünkbe betör az élet, az örök élet, a Krisztus élete. Ezért a keresztény ember sorsa egy homokórához hasonlítható. Az egyik oldalon fogy, szűkül, a halál felé. De a másik oldalon telik, teljesedik azzal, amit Krisztus ad neki. A krisztussal találkozott ember élete nem fogy, nem múlik, hanem telik. Ezért mondhatjuk Pállal:
„Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus…”
Ez a Húsvét utáni új ember titka.
Ez az új életre való feltámadás csodája, melynek vannak teljesen hétköznapi konzekvenciái is. Ezt mondja az apostol: „Ezért szeretett testvéreim…”(I. Kor.15:58) Ezért, mert győzött a Krisztus a halál felett. Ezért és nem másért. Ezért legyetek szilárdak! Ezért legyetek rendíthetetlenek! Ezért vállaljátok a szolgálatot, a munkát ott, ahova az Isten benneteket helyezett! Ezért, mert Ő feltámadt, ezért támadhattok fel már itt és most egy új életre. Egy Istennek tetsző életre. Ezért, mert Ő feltámadt nem hiábavaló, nem felesleges az helytállásotok, nem feleslegesek a küzdelmeitek, nem feleslegesek a hétköznapi harcaitok, amiket hitben harcoltok. Hiszen nemcsak másképpen hal meg, hanem másképpen is él az, aki hisz a feltámadásban. Bonhoeffer, a mártír német teológus mondja egy helyen:
„Aki a végső dolgok felől bizonyosságot nyer, annak a végső dolgok előtti dolgok sem közömbösek.”
A feltámadás csodája tehát kötelez. Pontosabban meghív egy új, folyamatosan újuló, kicserélődő életre. Nem az idő múlásával van esély tehát erkölcseink javulására, hanem a Krisztussal való találkozás, a Benne gyökeredzés, a személyes Húsvét megélése az, ami kicseréli az életet és hétköznapokat. A Húsvét etikai konzekvenciáinak titkát, a kicserélődő élet titkát igen szépen summázza Maria de Faykod szobrászművész egy interjúban, amikor az általa alkotott keresztút szobrok elkészültéről beszél: „Nem én faragtam Jézust, hanem Jézus faragott engem…”
Hős Csaba református lelkipásztor, Alcsút
(Kép: Maria de Faykod: Keresztút szobrok-részlet. Forrás: www.youtube.com)