A Búzavirág Alapítványnál jártunk

Gyönyörű napsütéses szombat délelőtt érkezünk meg Vámosújfalu egyik – talán egyetlen – zsákutcájába. Alig szállunk ki a kisbuszból, egy doboz szemüveg jár körbe, néhányunknak felcsillan a szeme: ebben az erős napsütésben jól is jönnek ezek a sötétített üvegek. Meghallgatjuk az instrukciókat, merre kell majd mennünk – én egy ponton túl már nem tudom követni, remélem, lesz, aki megjegyzi. Bizonytalan léptekkel indulunk el Németh Márta intézményvezető után. Egyikünk oszlopnak ütközik, szavakkal próbálunk egymásnak segíteni, tapogatózunk – ajtó, fal, szék, asztal -, vannak, akik egymásba kapaszkodnak.

Végre bent vagyunk – de vajon hol? Leülünk és lekerülnek fejünkről a szimulációs szemüvegek is, megérkeztünk az ebédlőbe. A foltok végre kitisztulnak, a tárgyak felismerhetővé válnak. Megbeszéljük, ki mit látott – azt is hogyan – és mit nem. Kódfejtéssel folytatjuk, a megoldókulccsal egészen jól megy a Braille-írásos szavak olvasása – ebben persze van egy kis csalás, mert mi nem az ujjunkat, hanem a szemünket használjuk.

Délelőtt még van idő körbejárni a műhelyeket: kosárfonó, szövő és fazekas. Nincs ugyan munkanap, de lelkes mesterek várnak bennünket: mindent ki lehet próbálni, akár mind a hármat is. Mi is lelkesek vagyunk, a vendéglátóink pedig nagyon türelmesek. Ha kell, többször megmutatják, újra elmagyarázzák, belenyúlnak, megigazítják, kijavítják. Vesszőt hajlítunk, korongozunk, karkötőt készítünk, és még a szövőszéket sem féltik tőlünk. És mindeközben beszélgetünk. Már kezdjük megjegyezni egymás keresztnevét.

A közös ebédnél még többen leszünk. A saját fazekasműhelyben készült tányérokba finom falatok kerülnek. Közben tovább beszélgetünk. Van olyan vendéglátónk, aki asztalról, asztalra, kézről, kézre jár, mindenkivel szeretne megismerkedni, mindenkivel külön kezet fogni.

Ebéd után nagy körbe ülünk. Bátorítanak, bármit kérdezhetünk. Mi egy kicsit szégyellősek vagyunk, aztán kezdünk belejönni, de ehhez kell az ő őszinteségük, nyíltságuk.

Mi teológusok ahhoz vagyunk szokva, hogy ha megyünk valahova, inkább azért megyünk, hogy mi vigyünk valamit. Ez a nap nem erről szólt. Itt nem adtunk, csak kaptunk: élményeket, türelmet, szeretettel megterített teli asztalt, őszinteséget. Köszönjük a Búzavirág Alapítvány bentlakóinak és dolgozóinak, hogy mindezzel megajándékoztak bennünket.

Rácsok Gabriella