Bölcs, vagy okos?

Mitől okos is az ember, vagy ki mondható bölcsnek? Nem érdekes a fogalmak árnyaltsága, különbsége?

Amikor mi okosnak tartunk valakit, akkor a logikáját csodáljuk. Az, ami az adott pillanatban nyilvánvaló. Ez azonban messze nem bölcsesség. Arról akkor beszélünk, ha valaki mögött élettapasztalat van, és az határozza meg gondolkodását, abból adódóan reagál az ember a környező világ eseményeire. Ez az, ami több mint tudás, logikus következtetés, agymunka, intelligencia. A bölcs nem csak az eszét használja, hanem a szívével is lát.

Nos amikor a bibliai igazság szerint a bölcsség kezdete az Úrnak félelme, akkor az az alapvető emberi tapasztalat fogalmazódik meg, hogy nem elég agyilag leképezni, feldolgozni a világot és emberileg tudni mi a különbség jó és rossz között. Valami ott kezdődik ezen a területen a tájékozódásban, ahol, emberileg megszűnnek a lehetőségek a logikával együtt és átéljük a hordoztatás élményét. Azt, hogy van tovább ott is, ahol emberileg, logikailag mindennek vége és ez a tudás járja át minden idegszálunkat, kezdi meghatározni gondolkodásunkat, magatartásunkat, reagálásunkat a környező világra, s ezen az úton tudatosan gyűjtjük a tapasztalatokat.

Ez a tudat egészen más ahhoz képest, amit a nyelvtudásról mondunk, hogy az okos azt mondja, amit akar, a buta, amit tud. Mert a megszerzett, megharcolt ismeret elemeiből van mit használni, míg ezek hiánya lépten-nyomon megmutatkozik. Ez a tudás túlmegy azon az okosságon, amit bölcs tapasztalatban keres az ember, mert arra vágyik, annak átélését keresi. Mennyi ilyen logikus tapasztalata van az embernek, ami tönkre teszi okos logikával a bibliai bölcsességből adódó bizonyosságot.

De kire volt jellemző ez a bibliai bölcsesség valójában? Arra, akit az Úr Lelke betöltött, átjárt, vezetett. Áron ruháinak elkészítéséhez bizonyára szükség volt logikára, szakmai ismeretekre, de arra a gondolkodásra is, mely tisztában van a helyzettel: most az Úr papjának felszenteléséhez kell a ruha (2Móz 28,3). Olyan ez, mint amikor elvárjuk, hogy a kapcsolataink működjenek. Azért bánjon velünk úgy az orvos, mert a barátunk. Tegye meg mindazt, ami a kapcsolatunkból következik, ami lehet, hogy másnak nem jár, de nekünk igen, pont azért, mert ismerjük egymást, nem is kicsit. Ez a kapcsolatból adódó, az abban megalapozott ismeret a kulcsa annak a tudásnak, mely több mint szakma. Az is, persze, de minősített tudás, annak használata, személyes vonatkozásaiból fakadóan odafigyelve a részletekre, túl a maximális ismeret agymunkáján odafigyelve mindarra, ami szívvel-lélekkel történhet csak.

Egészen biztos, hogy nem véletlenül áll kapcsolatban a bibliai bölcsesség a görögök számára a kibernetikával, a hajó irányításának tudományával, hiszen veszélyek között célba érni nem tud akárki az művészet (Péld 1,5). Az élet tengerén veszélyek közepette révbe érni talán nem művészet? Olyan természetes a hajóskapitány tudása az élet tengerén? De ki is a kapitány? Ennek ismerete az igazi bölcsesség.

Tírusz hajósainak bölcsessége volt az alapja a meggazdagodásnak, mely nem minden népre volt jellemző a bibliai időkben a tengereken. Ezért lett legendás a tíruszi jólét, mely még nagyobbá tette a bukást, Isten ítéletét (Ez 27,8-9). Vele szemben semmilyen életművészet, tudás, tapasztalat, logika nem védi meg az embert.

A 90. Zsoltár központi helyen egy sajátos gyűjteményben, egyedi darabként, Mózes nevéhez kötődik, aki Isten ígéretei útján vezette Isten népét a beteljesedés, célba érés felé. Ennek logikáját feszegeti a költemény, mely szerint, ahogy Luther értette, véges a tanulságok levonására kapott emberi lehetőség. A napok számontartásának (12. vers) felelőssége azt jelenti, hogy az emberi megérti: az élet véges. Luther bizonyára értette a bibliai bölcsesség összefüggéseit és tudta, hogy a bölcsesség az Úr félelmével kezdődik (Péld 9,10), de azzal is tisztában volt, hogy ez nem agymunka, hanem az ember legbensőbb régióiból indul ki, döntéseinek, érzelmeinek centrumából.

Az Istenbe vetett hit által kormányzott, meghatározott, Isten szavával megérintett, szíven talált ember érti az élet összefüggésit igazán. Az élet részleteinek bensőséges ismerete olyan etikai parancs, mely személy szerinti igénnyel, felelősséggel formál olyan közösséget, ahol a logikán túl a szívével látja az ember azt, ami a szemnek láthatatlan.

Egy szívtelen korban ez a megoldás. Luther jól döntött, amikor okos logikára (klug) apellált, demonstrálva, hogy ez az egyetlen realitás az élet megmaradására. Kilogikázni az élet darabjait összerakva: sürgetően itt van az idő, ha menteni akarjuk, ami menthető. Szabad ennek megértésére használni az embernek az agyát. Ezen az úton gyűlik szépen a tapasztalat (weise), hogy a Nagy Kormányos miként juttatja célba a hajót.

Mindenesetre a Kirchentag 2015-ben Stuttgartban engem ebbe az irányba vitt. Köszönöm Nektek Evangélikusok!

Sárospatak, 2015. június 14.

Enghy Sándor

(Fotó: swr.de)