Borús a reggel. Olyan, mintha valami nagy, otromba, szürke pokrócot dobtak volna az égre, s ezzel próbálnák elrejteni az éltető fényt a földtől. Talán sajnálják. Nehezen, lassan, lusta mozgással, de […]
Ha valaki, akkor talán éppen mi reformátusok térünk legkönnyebben napirendre e fölött a bibliai kijelentés fölött. Isten így rendelte. Ha Ő valamit bennem, vagy rajtam keresztül el akar végezni, akkor […]
Beljebb haladván a Keleméri hegyekbe, elérem a Mohos tavakat és a Mohos várat. A helybéliek szerint a várat a husziták lakták és Mátyás király zavarta el őket a vidékről. A […]
A Borsod-Gömöri egyházmegyében egyetlen olyan település van, amely őrzi a Gömör nevet, Gömörszőlős, így hirdetvén azt, hogy ez a kis település egykor nem Borsodhoz tartozott. Az ottani öregek azt mondják, […]
Valahogy így vagyunk mindannyian. Igen, talán mindnyájan, először kikerülhetetlenül, aztán egyszer-s-mindenkorra. A még naiv álmodozók irigyelnivaló kivételeivel. Mert eljövend. És akkor megremegnek a világ eresztékei. Az égbolt pedig,...
Na. 2015. augusztus 21. Tátra, Rysy csúcs, 2499 méter. Előző nap még úgy lazán rápihentem a mászásra egy családi cseppkőbarlang-túrával Jósvafőn. „Nem semmi, hogy egyből a Tátrával kezded!” – veregette […]
„Cum grano salis” – „egy csipetnyi sóval” – mondja a latin szólás. Ételek leírásában gyakran találkozunk ezzel a kifejezéssel. A könyvecske, amelyet kezében tart a Kedves Olvasó, ezt a címet […]
D. MOLNÁR István, Kálvinista csepp a katolikus tengerben: A lengyelországi reformátusok és kultúrájuk (Bp., Balassi, 2009, 288 p.) Molnár István professzor úr könyvének címe ékesen kifejezi a kötet tematikáját és […]
június 2. kedd, hajnali 5 óra – még a kávémat kortyolom, csönd van körülöttem. Próbálok higgadtságot színlelni, de már nagyon izgatott vagyok. Mindjárt indulunk… Aztán szinte egyszerre csörren meg a […]
Mitől okos is az ember, vagy ki mondható bölcsnek? Nem érdekes a fogalmak árnyaltsága, különbsége? Amikor mi okosnak tartunk valakit, akkor a logikáját csodáljuk. Az, ami az adott pillanatban nyilvánvaló. […]
Ez a weboldal is sütiket használ a felhasználói élmény fokozására. Az elfogadom gombra kattintva folytathatja a böngészést.Elfogadom Az adatkezelésről bővebben itt olvashat.
Adatvédelem
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.