Kép és bálványkép

A bűnös (Den Skyldige) című dán minimalista thriller két díjat is elhozott az idei miskolci Jameson CineFestről: a nemzetközi filmfesztivál fődíját és az ökumenikus zsűri díját. A protestáns és római katolikus tagokból álló zsűri indoklása szerint a film képes arra sarkallni a nézőt, hogy „reflektáljon a személyes morális döntéseire mind önmaga mind pedig mások vonatkozásában. A film emellett a másokkal szembeni alázat fontosságára is felhívja a figyelmet. A zsűri azt is értékelte, hogy az alkotás a műfaj hagyományos eszközei segítségével teremtett etikai diskurzust.”

Gustav Möller első nagyjátékfilmjében a készenléti diszpécser, felfüggesztett rendőr, Asger Holm versenyt fut az idővel, hogy megmentsen egy elrabolt nőt, akinek a segélyhívása őhozzá érkezett be. A film feszült nyolcvanöt perce valós időben zajlik egy 112-es hívásokat fogadó központban. Az ügyeletes diszpécserrel együtt a néző is saját képzelőerejére támaszkodik, hogy a rendelkezésre álló töredékinformációkból, a vonal túlsó végén megszólaló hangokat hallgatva összerakja az eseményeket (és talán a valóságot).

A rendező nyíltan is vállalt szándéka volt, hogy filmjével felhívja a figyelmet olyan fogalmakra, mint a beleérzés és az együttérzés. Egy interjúban a következőt nyilatkozta: „A film elején Asger nagyon ítélkező, aztán egyszer csak valamiféle empátia ébred benne. A nézők várakozásaival és előítéleteivel is játszunk – mindannyian túlságosan elhamarkodottan alkotunk képet a másik emberről.”

„Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot!” Ritkán gondolunk úgy a második parancsolatra, mint ami a másik emberről alkotott hamis kép tilalmát is tartalmazza. Pedig az Isten képmásához fűződő viszonyunkat az határozza meg, ahogyan Istenhez viszonyulunk – és e képmás hamis reprezentációja zavarja, sőt szétrombolja a kapcsolatunkat Istennel. A másik emberről alkotott hamis kép veszélyeket hordoz. A kép már azelőtt él bennem, hogy találkoznék vele, és olyan erős, hogy a találkozás sem képes korrigálni azt, ezért a másiknak csak azokat a tulajdonságait veszem tudomásul, amelyek beleillenek a róla kialakított képembe. Így kényszerítem a valóságot, hogy a képnek megfelelően alakuljon – azaz továbbra is az eredetileg kialakított elképzelésnek megfelelően viszonyulok a másikhoz. Végül ez a kép oly mértékben fölém kerekedik, hogy annak vak engedelmességgel vetem alá magam. Ez pedig bibliai vagy teológiai fogalommal élve nem más, mint bálványimádás. A felebarátról és – tegyük hozzá – az önmagunkról alkotott hamis kép az Isten képmása valóságának torzítása: a másiknak és önmagunknak éppen emberi mivoltától megfosztása, tárgyiasítása.

A film számos kérdést vet fel ezzel kapcsolatban.  Miért van szükségünk ezekre a hamis képekre? Hogyan törhetők szét ezek a bálványképek? Képesek vagyunk-e szembenézni a valódi másikkal és valódi önmagunkkal? A film másokat megmenteni igyekvő főszereplője – velünk együtt – maga is megmentésre (megváltásra) szorul.

A filmet október 25-től vetítik a magyar mozikban.

Rácsok Gabriella

Megjelent: Reformátusok Lapja 2018/43: 8.