Küldetésben 2016-ban

Újabb évet írunk: 2016. Cserélem íróasztalomon a naptárat, az új határidőnaplómba beírom az év néhány fontos eseményét: gyülekezet fontosabb alkalmai, táborok, egyházkerületi napok, tanévzáró és tanévnyitó. Míg azon tűnődöm, hogy mennyi minden vár ránk, szolgálatok, feladatok, vajon lesz-e valóban mindenre elég időnk és elég erőnk, eszembe jut egy kedves történet, amit gyerekkoromban hallottam:

A kínai földesúr magához hívatja két öreg szolgáját, és elmondja nekik, hogy készüljenek, mert holnap nagy feladat vár rájuk. El kell vinniük egy-egy zsák rizst a hegyen túlra a barátjának. A két öreg szolga korán reggel meg is jelenik a földesúrnál, és megkapják a zsákokat. Az egyikőjük egy egész zsák rizst kap, a másik egy fél zsák rizst. El is indulnak, és ballagnak az úton, hátukon a teherrel.

Egyszer csak az egyik öreg szolga, aki a fél zsák rizst kapta, megszólal:

Képzeld, barátom! Amikor tegnap megtudtam, hogy ma el kell vinnem egy zsák rizst a hegyen túlra, hazatérve a kunyhómba egész éjjel imádkoztam. Azt mondtam az imádságomban az istenemnek: Látod, istenem, hogy én milyen öreg vagyok, milyen beteg vagyok. Tudod, istenem, hogy én nem bírom el az egész zsák rizst. Kérlek, tégy csodát! Add, hogy csak egy fél zsák rizst kelljen vinnem! És látod, milyen kegyelmes! Csak egy fél zsák rizst kaptam! Áldott legyen a neve!

Azután csendben lépdelnek tovább, de rövid idő múltán a másik öreg szolga is, aki az egész zsák rizst kapta, belekezd:

Képzeld, barátom! Amikor tegnap megtudtam, hogy ma el kell vinnem egy zsák rizst a hegyen túlra, hazatérve a kunyhómba egész éjjel imádkoztam. Azt mondtam az imádságomban az én istenemnek: Látod, istenem, hogy én milyen öreg vagyok, milyen beteg vagyok. Tudod, istenem, hogy én nem bírom el az egész zsák rizst. Kérlek, tégy csodát! Add, hogy mégis elbírjam! És látod, milyen kegyelmes! Bírom, el tudom vinni az egész zsák rizst! Áldott legyen az ő neve!

Az Úr minket is így szólít meg: vidd a zsákot, vidd a rád bízott terhet. Indulunk az útra – a 2016-os évben. De tulajdonképpen minden egyes nap, egy-egy újabb útnak indulás, minden egyes nap egy-egy küldetés teljesítése.

Miért imádkozunk: hogy elbírjuk a terhet? Vagy, hogy csak félig legyen tele zsákunk? Azt gondolom, hogy akkor cselekedünk helyesen, ha Pál apostolt tekintjük példának. Hiszen ő, arról tesz bizonyságot, hogy: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” /Fil 4,13/ Pál apostol nem önmagában erős, hanem a Krisztusban! Ez a hitnek, a Krisztus-közösségnek a döntő pillanata, hogy a küldetésemben megerősítést, a rám bízott teherhordozásban Krisztus jelenlétét kérem, várom, ezáltal vállalom a feladatot, vagy kihátrálok. A személyes életem, a családom, a munkám, a gyülekezeteink, az egyházunk ugyan egy-egy kicsiny mag, de súlya azért jó néhány zsák rizs súlyának felel meg. És ki viszi tovább? Ki viszi át a hegyen? Ki viszi tovább a következő generációknak? Ha őszinték szeretnénk lenni, akkor be kell látnunk, hogy ehhez én is gyenge vagyok, meg te is gyenge vagy. Ehhez még együtt is gyengék vagyunk. Van-e hitünk mégis? Van-e krisztusi hitünk, egyen-egyenként és közösen, hogy felvállaljuk, gyenge vállainkra vegyük ezt a küldetést? Imádkozom azért, hogy útközben, a 2016-os esztendő napjaiban is megtapasztalhassuk a Krisztus-közösség csodáját: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.”

 Győri-Daniné Tóth Anett, Balatonszabadi lelkipásztora, volt sárospataki diák