Nagy utazás…

A családtól való könnyes reptéri búcsú után elindultunk a túlságosan is valóságos repülőgép felé. Ez volt életemben az első testközeli találkozása a járművek eme képviselőjével. Érdekes, hogy már napokkal, sőt hetekkel az utazás előtt elképzeltem, hogy milyen lesz a megérkezés és az élet Hollandiában, de a repülőgépet, sőt magát az utazás élményét sem éreztem vagy láttam magam előtt: mintha egy fekete lyuk tátongott volna a gondolataimban a helyén.

Mindig is volt bennem egy érzés, amit az űrhajósokhoz kötöttem, elképzeléseim szerint valami olyasmit érezhetnek a kilövés pillanatában és a felszállás ideje alatt, hogy a gondolataik és a testük váza nagy sebességgel száguldanak felfelé, míg a belső szerveik inkább süllyednek visszafelé. Hát körülbelül ugyanezt éreztem én is a biztonsági öv becsatolása után, és egyik imát hadartam magamban a másik után, a túlélésért könyörögve. Megkönnyebbültem, mikor elértük a megfelelő repülési magasságot, és már csak vízszintesen hasítottunk a felhők fölött. A leszállás csodálatos volt, lehetőséget kaptam, hogy odaüljek az ablak mellé, szavakkal le nem írható látvány tárult a szemem elé, ahogy a felhők alatt lassan kibontakozott Hollandia képe. Az eindhoveni repülőtéren már vártak ránk a kampeni teológia kedves képviselői, velük utaztunk tovább a fél évig otthonunkat jelentő városba és a szállásunkra.

Már másnap körbevezettek minket a teológián, mindenfelé mosolygós, kedves arcok fogadtak bennünket. Engem teljesen lenyűgöztek a teológia színei, festett ablakai és színes festményei. A hollandok nem szeretik korán kezdeni a reggeleket, éppen ezért a tanítás is 10 óra körül kezdődik, már ebből az információból tudtam, hogy élvezni fogom az ittlétet, mert a korán keléssel bizony sokszor meggyűlik a bajom. Az első héten koreai cserediákok is voltak az egyetemen, velük tartottunk a kirándulásaik során, így lehetőségünk nyílt eljutni Németország Emden városába, a holland Dordrechtbe és Apeldoornba, az utóbbiban megtekinthettük a királyi palotát is. Igazán felemelő érzés, hogy míg a gimnáziumban tanultunk Orániai Vilmosról, az egyetemi évek alatt megadatott, hogy szobáról-szobára járhassak a palotájában! Kampen is csodaszép város, tele folyókkal, már alig várom, hogy jó idő legyen, és egy pólóban kiülhessek a folyópartra egy jó könyv társaságában gondolkodni, vagy csak bámulni a vizet, míg a napsugarak simogatják a bőrömet. Azt mondják, hogy Kampen olyan, mint otthon Sárospatak, és valóban, eddig több biciklivel találkoztam a városban mint emberrel, ugyanis a bicikli igen kedvelt módja itt a közlekedésnek. Engem is megajándékozott a teológia egy rózsaszín példánnyal az ittlétem idejére, de úgy érzem, barátságunk nem fog elmélyülni.

A távolság sok mindenre megtanítja az embert, például közelebb kerülhet önmagához, bátrabban feszegetheti a határait, rácsodálkozhat saját képességeire, melyek létezéséről a megszokott környezetében még sejtelme sem volt. Igaz még csak két hét telt el a nagy utazás óta, de már most érzem, hogy mennyi áldást jelent és tartogat számomra Isten, akivel szintén sikerült mélyebb kapcsolatot kialakítanom a környezetváltásnak köszönhetően.

Dávid Zsüliett

Kampen, 2016. február