Református kampány?
Lassan vége felé közeledik a jubileumi év. Valakik valahol elkészítik a leltárt, hogy milyen megmozdulások, kisebb és nagyobb események történtek, hol tartottak koncertet, konferenciát, milyen előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket szerveztek. S összegzik azt is, hogy hol volt szoboravatás, emléktábla leleplezés, milyen könyvek, kiadványok jelentek meg, és milyen gyülekezeti ünnepi alkalmakat rendeztek a reformáció 500. évfordulóján. Valakik összegyűjtik az adatokat, sőt az is elképzelhető, hogy egykor kutatások, szakdolgozatok témája lesz ez a jubileumi év.
Valamikor az ősz kezdetén egy baráti, ismerősi körben beszélgettünk. Egyikünk – aki egyházi kérdésekben általában szeret „ellenzéki” álláspontra helyezkedni – felvetette a kérdést: mire való ez a hivalkodás, a pénzeknek ez a herdálása? Mit szólna Kálvin, ha látná, hogy ennyi szobrot készítenek róla? S egyáltalán, mire való ez a református kampány? Összeegyeztethető-e mindez a reformáció értékeivel?
A felvetés először jogosnak és meggondolandónak tűnt előttem. Valóban, nézzük meg a reformátorok, különösen Kálvin végtelenül egyszerű, lemondó, önmegtagadó életét. Még a sírját sem ismerjük. Aztán viszont olyan déjà vu érzésem támadt. Ismerősnek tűntek ezek a szavak: minek ez a hivalkodás, a pénzt herdálása… Valahol az evangéliumban, Jn 12 elején Júdás tesz fel hasonló kérdést, amikor Mária Jézus lábára önti a drága nárduskenetet: „Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?” Tudjuk jól, hogy Jézus nem Júdásnak ad igazat, hanem Máriának – mert többről van itt szó!
Néhány hét múlva a Zemplén Televízióval összefogva felvételeket készítettünk, egy interjú- vagy inkább vallomás-sorozatot. Munkatársaimmal, gyülekezeti tagjainkkal arról vallottunk, hogy mit jelent számunkra az, hogy reformátusok vagyunk. Ahogy ültem a templomban, s hallgattam a többi nyilatkozót, eszembe jutott ez a korábbi beszélgetés. Igen, mi is most „hivalkodunk”, kiállunk a tévé nyilvánossága elé, hogy a jubileumi évben mondjunk valamit református voltunkról. De valóban hivalkodás lenne ez? Úgy gondolom, hogy nem! Többről van szó. Ez inkább status confessionis, hitvallási helyzet. Ezzel és más megmozdulásunkkal mi is kihasználjuk a jubileumi év adta figyelmet, lehetőséget, hogy a számunkra fontos értékeket minél többek előtt megvalljuk.
S ebben a „református kampányban” vagy sokkal inkább szolgálat-sorozatban nagyon sokan hasonlóan tettek. Az előadások, a könyvek, kiadványok, sőt a szobrok is figyelemfelhívások lehetnek. Hitünk kifejezői. Emlékeztetők és ébresztők olyanoknak, akik református hitünktől eltávolodtak, vagy azt eddig nem ismerték.
Ha a különféle rendezvényekkel és alkotásokkal arra az Úrra tudtunk mutatni, akire a reformátorok is mutattak, s akinek Mária is szolgált a nárduskenettel, akkor bizonyosan nem volt hiábavaló ez a jubileumi év!
Kádár Ferenc